Csaknem száz szociális bérlakást adtak át Miskolcon
Egy miskolci cég egykori munkásszállójának épületében alakított ki szociális bérlakásokat a helyi önkormányzat; a 97 új otthont csütörtökön adták át.
Miskolcon az önkormányzat 2004-ben vásárolta meg a volt Pamutfonó hatemeletes munkásszállóját. A létesítmény és az ahhoz tartozó földszintes közösségi és szociális épület akkor már több éve üresen állt, az épületek állaga és a környezetének állapota jelentősen leromlott – idézte fel a beruházás történetét Veres Gábor, a Miskolci Ingatlangazdálkodó Rt. (MIK) kommunikációs vezetője.
A megvásárolt épületről a helyi közgyűlés úgy határozott, hogy az épületekben lévő helyiségeket felújíttatja és átalakíttatja, majd ezt követően szociális bérlakásokként hasznosítja. Az elmúlt évben kezdődött meg az épület teljes körű építészeti, belsőgépészeti és elektromos felújítása, korszerűsítése. A főépület belső átalakítása után a hat emeleti szinten összesen 96 lakást alakítottak ki. A 66 garzon, 18 másfél szobás és 12 kétszobás lakás mellett közösségi helyiségek és egy gondnoki lakás is helyet kapott az épületben.
Az épület külső felújítása és belső átalakítása több mint félmilliárd forintba került, a költségeket önkormányzati és állami forrásból fedezték. A bérlőket pályázat útján jelöli ki az önkormányzat – tette hozzá Veres Gábor, aki azt is elmondta: az elmúlt négy évben összesen 384 bérlakás épült Miskolcon.

Modern lakóparkok 2026-ban: új építésű lakások Budapest és Debrecen legjobb fejlesztéseiben
Iroda

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: így alakítják át a munkahelyeket a jövő irodái

Vége a többéves irodabérletek korszakának? Egyre több vállalat vált rugalmas megoldásokra

Az irodapiac új korszakba lépett: már nem az a kérdés, kell-e iroda, hanem az, hogy milyen

Irodát bérelni ma már egészen mást jelent: egyre több cég vált szolgáltatott irodára
Raktár

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Otthon

Szeptembertől sokkoló meglepetés jöhet: több százezer lakáshiteles törlesztője ugorhat meg – te is érintett lehetsz?

Milliárdok mentek veszendőbe? Súlyos kritikák érték a magyar geotermikus programot – a szakma szerint teljes szemléletváltás kell

Nem érkeznek a vevők? Lehet, hogy már az első fotó miatt továbblépnek az érdeklődők

A Corvinusra vagy az ELTE-re vettek fel? Nagyszerű kiadó lakásokat hozunk a környékről!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Új irodát keres a céged? Így találhatod meg gyorsabban a megfelelő helyet

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ új megoldást

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon
Retail

Eszkalálódik az IKEA-sztrájk, csütörtök délután 3-ig folytatódik a munkabeszüntetés
Elégedetlenek az áruház magyarországi dolgozói.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





