Burkolt reklám. Büntetés az Axel Springernek és a Phytotec Hungáriának
Szerkesztői tartalomba burkolt reklám miatt egy-egy millió forintra büntette a Phytotec Hungária Bt.-t és az Axel Springer Kft.-t a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).
A közlemény szerint a Phytotec Hungária Bt. által forgalmazott Iberogast elnevezésű termék reklámja 2009 júniusa és novembere között tíz alkalommal jelent meg az Axel Springer Kft. által kiadott lapokban – a Kiskegyedben, a Kiskegyed konyhájában, a Hölgyvilágban és a Fanny-ban – úgy, hogy a lap adott oldalának egyharmadán a fogyasztók által is felismerhetően a termék reklámja, míg az oldal kétharmadán a különböző gyomorpanaszokkal foglalkozó, formálisan szerkesztői tartalomnak tűnő, “Amikor a gyomor fellázad” című cikk volt olvasható.
A cikk elhelyezéséből nem derülhetett ki egyértelműen az olvasó számára, hogy itt nem objektív tájékoztatásról van szó – hangsúlyozza a GVH. Hozzáfűzik: a cikk végén található, a fogyasztók számára nem egyértelmű jelzés alapján kiderül, hogy fizetett közleményről van szó, de ez az információ csak az impresszumból válik érthetővé, tehát ha csak az olvasó nem lapoz az újság végére, hogy értelmezze a jelzést, nem tudhatja, hogy fizetett hirdetést lát.
A GVH szerint a vizsgált kereskedelmi gyakorlat elsősorban olyan fogyasztók magatartásának a befolyásolására volt alkalmas, akik valamilyen, a reklámokban szereplő gyomorproblémában érintettek, ezért a potenciális fogyasztók az átlagosnál sérülékenyebb fogyasztói csoportot alkotnak.

Modern lakóparkok városban, vízparton és zöld környezetben
Iroda

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság

Amikor az iroda nem teher, hanem stratégiai előny
5+1 érv amellett, hogy a szolgáltatott iroda a legjobb döntés vállalkozásod számára

Irodabérlés új szemlélettel: miért választják egyre többen a szolgáltatott irodákat?
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

OtthonTérkép mobilapp – értesülj elsőként az árváltozásokról, mielőtt mások lecsapnának

Szociális bérlakások megújuló energiával? – A csoda Újpesten születik!

Milliók tűnhetnek el a hiteledből 2026-ban – kevesen tudják, de ez a támogatás most is él

Letöröltek a tulajdoni lapról, mintha sosem léteztem volna: így tűnt el 33 millió forint egy budapesti lakásvásárlásban
Dizájn

Csúszda a lakásban? Meghökkentő néha, hogyan rendezik be a házukat az emberek

Tehéntrágya a falon, kávézacc a padlón? Így takarítanak a világ más országaiban

Irritálja a szemet és a légzőrendszert, ha ezzel takarítasz otthon: mutatjuk, mire tudod lecserélni

Miből van a porcica? Az ilyen padlón képződik a legtöbb belőle
Pénz

Elkezdődött az év és vele együtt Magyarország eladósítása is
Újabb devizakötvényekkel lép piacra Magyarország.
Adó és jog

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Rugalmas irodák: a modern vállalkozások új alapértelmezett megoldása

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac
Retail

Ma még beszerezhető a pezsgő és a virsli – így alakul az üzletek nyitvatartása szilveszterkor és újévkor
Mutatjuk a részletes nyitvatartási rendet.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó




