Belvárosavató Bükön
Európai uniós támogatással megújult a Vas megyei Bük belvárosa, a beruházás részeként vasárnap felavatták a megújult Eötvös parkot. A felújított parkot vasárnap délután Hende Csaba honvédelmi miniszter adta át.
Az Új Széchenyi Terv keretében Bük Város Önkormányzata a Nyugat-dunántúli Operatív Program “Városközpontok funkcióbővítő megújítása nem megyei jogú városokban” című pályázatán több mint 334 millió forint támogatást nyert város-rehabilitációs programjára, amely nemcsak a helyi közösséget erősíti, hanem gazdasági és turisztikai célokat is szolgál – tájékoztatta Németh Sándor, a vasi kisváros polgármestere az MTI-t.
Az összesen mintegy 600 millió forint értékű fejlesztések részeként elkészült az Eötvös park rekonstrukciója, a beruházásnak köszönhetően impozáns, dekoratív tér jött létre, szökőkúttal, játékudvarral – fűzte hozzá.
A teljes város-rehabilitációs program 2013 elejéig valósul meg, ennek során az Eötvös tér és az önkormányzat épülete között a Széchenyi utcában gyalogoszónát alakítanak ki, korszerűsítik a közműveket, az utca pedig új burkolatot kap.
A Baross park Széchenyi utca felőli részén egy időszaki, tematikus piacteret alakítanak ki, a helyi művelődési ház udvarát pedig szabadtéri rendezvénytérré alakítják át. Az épületet akadálymentesítik, és egy új vendéglátóipari egységgel is bővül.
Közszolgáltató központtá válik, bővül és megújul Bük város önkormányzatának épülete is. A több mint 100 éves épület rekonstrukciója várhatóan november végére készül el.
A városközpont funkcióbővítő fejlesztésébe bekapcsolódik a magántőke is: a szolgáltatóház komplex homlokzat-rekonstrukciója, és üzlethelyiség-felújítása helyi vállalkozók munkájával valósul meg.

Újbuda fékez, Ferencváros száguld, átrendeződik Budapest újlakáspiaca
Iroda

Hónapokig tartó irodakialakítás helyett kész megoldás: erre váltanak a cégek

Miért bérelnénk évekre irodát, ha néhány hónap alatt minden megváltozhat?

Nem csak a munkavégzés helye: ezért választanak egyre többen szolgáltatott irodát

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Ingatlant adnál el? 3+1 hiba, amit semmiképp ne kövess el!

Balatoni ingatlanboom: épülnek az új lakások, mégis fogynak a helyiek – Siófokon különösen látványos a fordulat

Parkolóháború robbant ki a Hegyvidéken: teljesen átrajzolhatják a Böszörményi utat, de nem mindenki örül

Végre megszűnhet a káosz a budai rakparton? Védett bringasáv épül, a parkolóhelyeknek búcsút inthetünk
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





