Az európai sereghajtók között a magyar ipariár-adat
Az áprilisi 0,9 százalékos emelkedés után májusban 0,2 százalékkal csökkentek az előző hónaphoz képest az ipari termelői árak az euróövezetben – számolt be hétfő délelőtt az Eurostat.
A piac valamivel kisebb, 0,1 százalékos olcsulásra számított. Az Európai Unió egészében az ipari árak 0,3 százalékkal csökkentek átlagosan (az áprilisi 1,0 százalékos emelkedés után).
2010. májusához képest a közös pénzt használó blokkban 6,2 százalékos (a konszenzust 0,1 százalékponttal meghaladó mértékű), az Unió egészét tekintve 7,1 százalékos volt az áremelkedés ebben a kategóriában.
Havi összevetésben az Eurostatot tájékoztató tagállamok közül Németországban, Máltán, Romániában és Finnországban stagnáltak az ipari árak, a legnagyobb mértékű, 1,4 százalékos csökkenésről Görögország, a legnagyobb, 1,8 százalékos emelkedésről Ciprus számolt be.
Az éves drágulás tekintetében az élen az Egyesült Királyság áll (11,9 százalék), a legkisebb mértékű (belföldi) áremelkedést Máltán (0,8 százalék), Svédországban (2,3 százalék) és – Szlovákiával holtversenyben – Magyarországon (3,2 százalék) regisztrálták.

Több millió forinttal olcsóbban? Most nagy lendületet kaphat az új lakás vásárlása
Iroda

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell

Tényleg leáldozóban a hosszú irodabérletek kora? Egyre több vállalat keresi a rugalmasabb utat
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Kertes, panorámás vagy wellnesses családi házat keresel? Ezek az otthonok Otthon Starttal is megvásárolhatók

Veszélyes kiskapu az ivóvízhálózatoknál: engedély nélküli termékek kerülhetnek kórházak és idősotthonok vezetékeibe

Azbesztmentesítés Szombathelyen: szabálytalanságokat találtak a munkálatok során

Személyi kölcsön előtt állsz? Így mérheted fel, mekkora összegre számíthatsz
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac
Retail

Így alakul a boltok nyitvatartása az ünnepi hétvégén: ezek az üzletek lesznek nyitva
Mutatjuk a részleteket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





