A Rába 25 millió eurós megállapodást kötött
Három évre szóló, közel 25 millió euró értékű megállapodást kötött a világ egyik, meg nem nevezett vezető járműipari vállalatával a Rába Futómű Kft. futómű komponensek szállításáról – közölte a Rába a BÉT honlapján hétfőn.
A Rába a “prominens” teherautó-gyártó közvetlen beszállítója lett, ami a magyar cég céljához vezető újabb lépés a közvetlen beszállító szerep, a stratégiai partnerség eléréséhez – olvasható a közleményben. A Rába termékek prémium kategóriás tehergépjárművekbe épülnek be. A közlemény megjegyzi, hogy a “beszállítói szerződés a korábbi éveknél lényegesen magasabb értékesítési volument jelent”.
Az új megállapodással évente mintegy százezer új teherautót gyártanak Rába futómű-termékekkel. A Rába legutóbb június 14-én jelentette be, hogy 2015 végéig szóló, mintegy 30 millió euró értékű megállapodást írt alá a német tulajdonú BPW Hungária Kft.-vel pótkocsi futóművekbe épített kovácsolt tengelycsonkok szállításáról.
A Rába Nyrt. üzleti portfóliója a futómű, az alkatrész és a jármű üzletágból áll. A futómű fejlesztő és gyártó társaság speciális futóművekkel és nagy sorozatú futóműalkatrészekkel van jelen stratégiai exportpiacain: az Egyesült Államokban, az Európai Unió és a FÁK-országaiban.
A Rába részvényei a Budapesti Értéktőzsde A kategóriájában forognak. A papír a hétfői kereskedést 810 forinton, a pénteki záróárral megegyező árfolyamon kezdte, és 11 órakor – közel kilencmillió forintos forgalomban – 820 forinton állt. Az elmúlt 52 hétben a részvény legmagasabb árfolyama 988, a legalacsonyabb 740 forint volt.

4 újépítésű lakópark, ahol a modern otthon és a kiváló lokáció kéz a kézben jár
Iroda

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit minden cégvezetőnek érdemes ismernie

Új irodát keres a céged? Így találhatod meg gyorsabban a megfelelő helyet

Az iroda, mint üzleti eszköz: miért választ egyre több vállalat szolgáltatott megoldást?

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Ezért nem kel el rengeteg lakás hónapokig: ma már jóval több kell egy hirdetésnél

Mostantól bárki belenézhet, mit épít a szomszéd: fontos változást jelentett be a kormány

Újabb magyar városban bukkant fel azbeszt: sürgős intézkedést rendeltek el, milliárdos lehet a kár

Nagyot estek ezeknek az ingatlanoknak az árai – most érdemes lecsapni rájuk!
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ új megoldást

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





