A nő választja ki a lakást, de a férfi fizet
A közhiedelemmel ellentétben a nők szava döntőbb a lakásvásárlásnál, mint a férfiaké; ám a fizetési feltételek megbeszélését a nők több mint 80 százaléka a férfiakra bízza – tette közzé az ingatlanberuházó Engel Group a cég saját belső elemzésének tapasztalatait.
A vásárlói szokásokat vizsgáló elemzés szerint a nők csak az első, személyes benyomás megszerzése után, második alkalommal viszik el házastársukat, partnerüket a lakásokat értékesítő irodába. Ugyanakkor a fizetési feltételek megbeszélését és a szerződés megkötését a nők több mint 80 százaléka a férfiakra bízza – állapítja meg az Engel csoport.
A kutatás szerint a nők és a férfiak egymástól eltérő szempontok alapján döntenek egy-egy lakás mellett. A nők inkább a lakás fekvését, a konyha felszereltségét, a fürdőszoba nagyságát tartják szem előtt, míg a férfiak inkább az olyan technikai jellegű paramétereket veszik figyelembe, mint a fűtőtestek nagysága vagy a burkolólapok minősége.
A közleményből az is kiderül, hogy egyre több single életmódot folytató vásárlója van a cég budapesti, 550 lakásos beruházásának, a Sun Palace-nak. Az egyedülálló vásárlók 80 százaléka nő, a cég szakértői szerint a férfiak ma még inkább lakást bérelnek.
A külföldi vásárlók viszont szinte száz százalékban férfiak, de egyre több befektető magával hozza élettársát is a vásárlási döntés meghozatala előtt. A vásárlásnál legfontosabb szempontjuk a lakás ára és az, hogy Budapest mely kerületében található, illetve a lakóparkok esetében az, hogy milyen szolgáltatásokat – uszoda, wellness központ, kávézó – nyújtanak.
Az izraeli tulajdonú Engel Group jelenleg 115 milliárd forint értékben ruház be Magyarországon. Több mint 100 milliárd forint értékben 5 ezer lakást épít Győrben és több mint 10 milliárd forintos beruházással 550 lakást húz fel Óbudán

Zöld környezet, modern otthonok, jó elhelyezkedés: négy lakópark, amelyet érdemes megismerni
Iroda

Miért bérelnénk évekre irodát, ha néhány hónap alatt minden megváltozhat?

Nem csak a munkavégzés helye: ezért választanak egyre többen szolgáltatott irodát

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Fordult a kocka a lakáspiacon, országosan is csökkentek az árak és már a vevők diktálnak

Személyi kölcsönt vennél fel? Így számolhatod ki, mekkora törlesztést bír el a pénztárcád

Évente milliók keresik fel, most Európa legjobbjának választották a Városligetet

Nem Brüsszel oldja meg a lakhatási válságot, de fontos változást indíthat el
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





