Lipóti: még több kenyér 15 milliárdból, robotokkal, Hatvanban
15 milliárd forintból – a kormány csaknem 7 milliárd forintos támogatásával – Magyarország legnagyobb sütőipari üzemét építi fel a Lipóti Pékséget működtető Lipóti Tóth és Társai Zrt. Hatvanban.
Varga Mihály pénzügyminiszter a beruházás alapkőletételi ünnepségén a fejlesztés megvalósítását a cég és a kabinet “közös vállalkozásának” nevezve rámutatott: a Lipóti Pékség beruházása egy hagyományos iparágat képviselő, mégis innovatív és piacnyitó projekt. Az új üzem – bár robottechnikára épül – 260 új munkahelyet teremt, és lehetővé teszi, hogy a vállalat termékei az észak-magyarországi térségben is elérhetővé váljanak.
A miniszter közölte: a beruházási hajlandóság a járványhelyzet ellenére sem csökkent: 806 vállalkozás jelentkezett arra a versenyképesség-növelő programra, amelynek keretében több mint 300 milliárd forintból nyújtanak beruházási támogatást.vA vállalkozások technológiai megújulását segítő pályázaton is a meghirdetett 50 milliárd forintos keret duplájára érkezett igény, így a kormány 100 millió forintra emelte a rendelkezésre álló összeget.
Tóth Péter, a cég alapító tulajdonosa elmondta: a várhatóan 2021 augusztusára elkészülő új üzem közel 20 ezer négyzetméterén napi 1,3 millió darab – 30-35 féle – termék előállítását és évi 70 ezer tonna sütőipari termék értékesítését tervezik. A kormányzati támogatásra kitérve megjegyezte: tisztában vannak vele, hogy az nem ajándék, hanem befektetés a kabinet részéről, amely azt mutatja “ők is bíznak bennünk”.
Tovább a teljes cikkre
Több millió forinttal olcsóbban? Most nagy lendületet kaphat az új lakás vásárlása
Iroda

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell

Tényleg leáldozóban a hosszú irodabérletek kora? Egyre több vállalat keresi a rugalmasabb utat
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Kertes, panorámás vagy wellnesses családi házat keresel? Ezek az otthonok Otthon Starttal is megvásárolhatók

Veszélyes kiskapu az ivóvízhálózatoknál: engedély nélküli termékek kerülhetnek kórházak és idősotthonok vezetékeibe

Azbesztmentesítés Szombathelyen: szabálytalanságokat találtak a munkálatok során

Személyi kölcsön előtt állsz? Így mérheted fel, mekkora összegre számíthatsz
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac
Retail

Így alakul a boltok nyitvatartása az ünnepi hétvégén: ezek az üzletek lesznek nyitva
Mutatjuk a részleteket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





