A Prologis eladta a hegyeshalmi raktárbázisát
A Prologis logisztikai ingatlanvállalat eladta a magyarországi Prologis Park Hegyeshalom ipari ingatlant a logisztikai szolgáltatásokat kínáló magyar Horváth Rudolf Intertransport Kft-nek. Az eladót a JLL képviselte, míg a Horváth Rudolf tanácsadója a Deloitte volt.
A tranzakció részét képezi egy teljesen bérbeadott, 32.300 négyzetméter alapterületű „A” osztályú épület, valamint egy 24 hektáros földterület.
A Prologis Park Hegyeshalom Magyarország északnyugati régiójának első modern logisztikai központja, amely stratégiai helyszínen, az úgynevezett „mágikus háromszögben” helyezkedik el a magyar, osztrák és szlovák határ között. A park területéről Pozsony az M15-ös, Bécs és Budapest pedig az M1-es autópályán keresztül közvetlenül elérhető.
„Üzleti stratégiánk központjában a magas belépési korláttal, erős kereslettel és alacsony üresedési rátával rendelkező piacok állnak” – mondta Kemenes László, a Prologis magyarországi ügyvezetője. „Ennek megfelelően továbbra is a Budapest környéki kiemelt helyszínekre koncentrálunk Magyarországon.”
A Prologis Inc. világszerte vezető az ipari ingatlanok területén és kiemelt figyelmet fordít a magas növekedési rátával és magas belépési korláttal rendelkező piacok iránt. 2017. december 31-i adatok szerint a Prologis 19 országban, konszolidált alapon vagy konszolidálatlan vegyesvállalatokon keresztül összesen körülbelül 64 millió négyzetméter létesítményt és fejlesztési projektet birtokol részben vagy egészben. A Prologis körülbelül 5000, különféle piacokon tevékenykedő ügyfelének ad bérbe modern disztribúciós létesítményeket elsősorban vállalatközi és kiskereskedelmi/online értékesítési területeken.
Ismerd meg milyen a „hi-life életérzés”!
Iroda
Kihívások és lehetőségek az irodapiacon: hogyan lesz jobb az iroda, mint az otthon?
Irodapiac: Most kiemelten fontos az állandó jelenlét!
Iroda- vagy raktárvadászat? Itt a megoldás!
Rugalmas feltételekkel bérelhető irodát vagy könnyen megközelíthető raktárt keres? Most megtalálta!
Raktár
Iroda- vagy raktárvadászat? Itt a megoldás!
Rugalmas feltételekkel bérelhető irodát vagy könnyen megközelíthető raktárt keres? Most megtalálta!
Logisztikai megoldások nem csak óriásoknak: az APCT Condo a kisebb cégeket is várja
Hajók, háborúk és milliárdok: Az Adriai-tenger új aranykora vagy végveszélyben lévő kikötők?
Otthon
Rendületlenül menetelnek fölfelé az albérletárak decemberben is
Adventi meglepetés az Ingatlantájolón: Hirdess fél áron, és érj el több érdeklődőt!
Jövőre költöznél? – Vásárolj lakást még az idei árakon!
Nagyszerű ajánlatokkal jövünk! Nézd, milyen szuper ingatlanoknak csökkent az ára a napokban!
Dizájn
Így lesz pormentes és tiszta a radiátor: sokkal hatékonyabb lesz így a fűtés
7 dolog, amit fogkefével csodálatosan tisztává varázsolhatsz – Csillogni fognak
Sokkal könnyebb a takarítás a 20/10-es szabállyal – Rendkívül hatékonyak, akik élnek vele
Miért nem szabad tükröt tenni a hálóba? Nincs jó hatása a feng shui szerint
Pénz
Gazdagabbak szerettek volna lenni a magyarok, ehelyett csúnyán befürödtek
A miniszter eredendő bűnnek nevezte azt, ami történt.
Adó és jog
Egyre többen hagyják ki a céges karácsonyt, nehogy hülyeségeket csináljanak részegen
Ezek most a világ legjobban fizető cégei: álomfizetés, álomjuttatások, sok szabi
Ömlik a pénz a gazdag családokhoz, közben egyre kevesebb gyerek születik
Vad vádak: a dolgozók után kémkedett és elhallgattata őket az Apple?
Retail
Cáfol a Shein: nem nyitottak üzletet Magyarországon
A ruhaóriás megteszi a szükséges lépéseket „az illetéktelen üzlet” ellen.