A 10. emeleti panel lakást is könnyű eladni
Panelházak esetében gyakran merülnek fel kérdések, esetleg problémák, melyek a lakás épületen belüli elhelyezkedéséből fakadnak, azaz, hogy hányadik emeleten is található az adott ingatlan. Ebből kifolyólag sokakat foglalkoztat, például befektetés előtt, hogy a megvásárolt lakáson mennyi idő alatt lehet várhatóan továbbadni. Ezért a Duna House készített egy, a témával foglalkozó rövid elemzést.
A Duna House saját értékesítési adataira támaszkodva megvizsgálta, hogy az emelet függvényében miként változik az átlagos értékesítési idő panellakások esetében. Ehhez három csoportba soroltuk az emeleteket: 1-3., 4-7. és 8+.

Budapesten legrövidebb idő alatt – átlagosan 71 nap – az elsőtől a harmadik emeletig értékesíthetők a lakások. Ugyanez elmondható a vidéki nagyvárosokról is, mint például Debrecen és Pécs.
A fővárosban a leghosszabb értékesítési idővel – átlagosan 95 nap – a negyedik és hetedik emelet közötti lakások rendelkeznek. Ezen belül a negyedik emelet egy kritikus szint, melynek oka a lift, vagyis annak hiánya. Sok esetben ugyanis a négyszintes panellakásokban nincs lift, viszont ez már olyan magasság, melyet nem szívesen másznak meg a lakók akár naponta többször is. Valamint a legfelső szinteket sok érdeklődő nem preferálja az esetleges beázások miatt sem.
A nyolcadik emeleten és az fölött ismét rövidebb idő alatt túl lehet adni a paneleken, átlagosan 78 nap az értékesítési idő a fővárosban. A legfelső emeletek esetében értéknövelő, ezáltal eladást gyorsító tényező lehet sok esetben a lakásból nyíló kilátás.
A várakozásokkal ellentétben tehát nem a legmagasabb emeleteken fekvő lakásokat tart tovább eladni, hanem a középső szinteken lévőket (4-7. emelet). Drasztikus eltérésekre azonban nem kell gondolni, alig több mint 20 nap különbség van a legalacsonyabb és a legmagasabb átlagérték között.
Ezek az adatok csak a jelen piaci állapotokra jellemző átlagos számok, egyedileg (lakásonként, épületenként, telepenként) és időben nagy eltérések lehetnek ettől.
Tovább a teljes cikkre
Négy új lakópark, ahol más szintre léphet az otthonteremtés: Duna-parti panoráma, zöld környezet és energiahatékony lakások
Iroda

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

Az iroda már nem csupán munkahely: ezért fordul egyre több vállalat a szolgáltatott irodák felé

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ rugalmasabb megoldást
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Felújítod a lakást, és közben nem kell teljes bérleti díjat fizetned: különleges pályázat indult Budapesten

Elveszítik kiváltságaikat a balatoni luxusberuházások: végre a helyiek is beleszólhatnak, mi épül a parton

Négy új lakópark Budapesten, ahol a modern otthon és a jó lokáció kéz a kézben jár

Ennyibe kerülhet egy állami bérlakás? A Wekerle-program könnyen milliárdos csapdába sétálhat
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég keresi a rugalmasabb megoldásokat

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ rugalmasabb megoldást

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac
Retail

Így alakul a boltok nyitvatartása az ünnepi hétvégén: ezek az üzletek lesznek nyitva
Mutatjuk a részleteket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





