Az eddigi legmenőbb irodát avatták fel az Árpád hídnál
Javában tart az Agora irodapark és szolgáltató központ alapozása az Árpád híd pesti lábánál. Elkészült egy kisebb közpark a későbbi irodaházaknak szánt terület mellett, s ott érdekes megoldással létre hoztak egy nagyon izgalmas hangulatú konténer irodát, amelyben a készülő irodaházak belsejét mutatják be. A 13 méter magas, speciális showroom a maga nemében egyedülálló az országban. A 3-4 hónapos részletes tervezést követően 3 hónapig tartott a kivitelezés, a feladat pedig izgalmas kihívás elé állította koncepciót jegyző MádiLáncos Stúdiót. „A tervezés és a kivitelezés során is kihívást jelentett, hogy egy olyan építményt hozzunk létre, amely innovatív, fenntartható, és egyedülálló módon reprezentálja a projektet, mindezt olyan valódi hajózási konténerekből, amelyeket a globális kereskedelem során is használnak” – mondta Láncos Áron, a tervező iroda tulajdonosa. Elmondta: amellett, hogy nem mindennapi anyagokkal dolgoztak, számos funkciónak is helyet kellett adniuk a beruházás megfelelő bemutatására. Tárgyalókat, rendezvényteret és -teraszt, lounge-ot és egy 13 méter magasan lévő kilátópontot is kialakítottak. A tervezés során a nagy teherbírású acélszerkezet indusztriális jellegét modern, letisztult designnal és speciális IT-eszközökkel ellensúlyozták.
Így készült a konténer iroda:
Tovább a teljes cikkre
Újbuda fékez, Ferencváros száguld, átrendeződik Budapest újlakáspiaca
Iroda

Hónapokig tartó irodakialakítás helyett kész megoldás: erre váltanak a cégek

Miért bérelnénk évekre irodát, ha néhány hónap alatt minden megváltozhat?

Nem csak a munkavégzés helye: ezért választanak egyre többen szolgáltatott irodát

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Ingatlant adnál el? 3+1 hiba, amit semmiképp ne kövess el!

Balatoni ingatlanboom: épülnek az új lakások, mégis fogynak a helyiek – Siófokon különösen látványos a fordulat

Parkolóháború robbant ki a Hegyvidéken: teljesen átrajzolhatják a Böszörményi utat, de nem mindenki örül

Végre megszűnhet a káosz a budai rakparton? Védett bringasáv épül, a parkolóhelyeknek búcsút inthetünk
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





