Igazi nagyágyú Budapest felett
Bár a lakásból egyelőre nem sok látszik, hiszen építés alatt áll, a benne rejlő potenciál mindenképpen ígéretes. Ez meg is látszik az árán, hiszen bár nagyon a belvárosban van, azért az 1,6 millió forint feletti négyzetméterár nem piskóta.
A hirdetés szerint exkluzív és prémium kategóriás lakásról van szó, az elhelyezkedését tekintve ez mindenképpen igaznak tűnik, hiszen a fotók alapján az egész belvárost körbe lehet belőle látni, ráadásul a 7. emeleten van, ami a környék (az Astoria) forgalmát felmérve igencsak előnyére válik.
Már nem hallatszanak fel annyira az autók, buszok, villamosok és talán már a kipufogók szaga sem jut fel olyan koncentrációban ilyen magasra. Viszont a pesti tetők és a budai hegyek panorámája valóban lenyűgöző.
Ezt nyilván a lakás építői is így gondolták, mert hatalmas üvegfelületek vannak végig a külső falak mentén, ahonnan ebben a látványban gyönyörködni lehet. Valamint a több mint 452 négyzetméterből 200-nál is nagyobb a tetőteraszok területe.

Mivel a lakás még épül, így a belső helyett a külső, a környék fotói dominálják a hirdetést. Az alaprajz szerint azonban így is lesz még hely három szobának és három fürdőszobának a nappali-konyhán és az étkezőn kívül.
Úgyhogy város feletti luxust vásárolt magának, aki hajlandó volt ennyit áldozni a belvárosi ingatlanra. Mondjuk minden nyári reggelen a tetőteraszon kávézgatva majd átgondolhatja befektetése megtérülését.
Aki további képeket szeretne nézegetni, az ITT teheti meg.
Tovább a teljes cikkre
Újbuda fékez, Ferencváros száguld, átrendeződik Budapest újlakáspiaca
Iroda

Hónapokig tartó irodakialakítás helyett kész megoldás: erre váltanak a cégek

Miért bérelnénk évekre irodát, ha néhány hónap alatt minden megváltozhat?

Nem csak a munkavégzés helye: ezért választanak egyre többen szolgáltatott irodát

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Ingatlant adnál el? 3+1 hiba, amit semmiképp ne kövess el!

Balatoni ingatlanboom: épülnek az új lakások, mégis fogynak a helyiek – Siófokon különösen látványos a fordulat

Parkolóháború robbant ki a Hegyvidéken: teljesen átrajzolhatják a Böszörményi utat, de nem mindenki örül

Végre megszűnhet a káosz a budai rakparton? Védett bringasáv épül, a parkolóhelyeknek búcsút inthetünk
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





