Fegyverkeznek a posztszovjet térség országai!
Miközben a válság egyik utóhatásaként a fejlett országok, köztük az Amerikai Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország, Németország és más NATO-tagállamok csökkentették a 2011. évre tervezett hadikiadásaikat, a volt Szovjetunió legtöbb utódállamában az elmúlt öt év átlagát messze felülmúló katonai költségvetés született.
A 2010. évhez képest a Független Államok Közössége és Grúzia 23 százalékkal, mintegy 60 milliárd dollárra – a tavalyi és az idén várt mintegy 4, 5 százalékos GDP növekedés csaknem hatszorosára – emelte hadikiadásait.
Ez egyrészt azt bizonyítja, hogy a húsz évvel ezelőtt, a Szovjetunió felbomlásakor leírt 254 belső – főleg etnikai és vallási – konfliktus közül több ma is fenyegető veszélyt jelent az utódállamokra. Az arab országok diktatúráinak véres összeomlása e látszólag távoli térségben is merőben új helyzetet teremtett: az észak-afrikai államok társadalmi berendezkedésére számos ponton emlékeztető, muzulmán többségű posztszovjet régiókban uralmon lévő dinasztiák – a kazah Nazarbajev-, az üzbég Karimov-, az azeri Alijev-klán – joggal érzik fenyegetve nemrég még biztosnak ítélt hatalmukat. Sőt, némi fenntartással ebbe a névsorba illeszthető a gyermekkorú fiát utódának nevelő Alekszandr Lukasenko elnök diktatúrája is.
Tovább a Portfolio.hu elemzésére.
Közvetlen Balaton-part vagy a budai hegyvidék való neked?
Iroda
Ezt az irodát válassza, ha fontos Önnek cége presztízse!
Ne hagyd, hogy az új iroda megtalálása rabolja a munkaidődet! Az ajánlatokat egyenesen a postaládádba is kaphatod!
Kedvező áron bérelhető irodákat és nagyobb raktárakat is lehet találni kedvező lokációban!
Frekventált helyen keres irodát vagy raktárt? Itt kedvező áron bérelhet!
Raktár
Kedvező áron bérelhető irodákat és nagyobb raktárakat is lehet találni kedvező lokációban!
Frekventált helyen keres irodát vagy raktárt? Itt kedvező áron bérelhet!
Nagy raktárt keres vagy rugalmas feltételekkel bérelne irodát? Hozunk egy remek ajánlatot, ha a kiváló elhelyezkedés is fontos!
Irodát, raktárt keres előnyös lokációban? Itt rugalmas feltételek mellett bérelhet!
Otthon
Csodás otthon, tágas terekkel, panorámával a Mecsekre
Add el ingatlanodat úgy, mint egy profi!
Számoljunk! Kidobott pénz vagy megtérül valaha a csapatépítés költsége?
Biztonságos időskor az Aranykor Lakóparkban
Dizájn
3 egyszerű módszer a kerti bútor tisztítására – Nem mindegy, milyen anyagot mivel ápolsz
Gyönyörű, modern fürdő lett a régies helyiségből – Inspiráló ötleteket osztott meg a népszerű tervező
Így fesd le a konyhapultot, hogy sokáig bírja – 4 lépés a tökéletes eredményért
5 dolog, amit soha ne tarts a fürdőben – Könnyen tönkremennek a pára miatt
Pénz
Egyre többen vesznek fel lakáshitelt – Decemberig még biztos kitart a lendület
Tavasz óta folyamatosan nő a hitelfelvételi kedv a lakosság körében, az év végéig felvehető CSOK-nak köszönhetően, pedig decemberig még egészen
Adó és jog
A nyaralási terveinket megette az infláció, idén otthon ülnek a magyarok vakáció helyett
Aki el akarja adni az ingatlanát, az most is el tudja adni
Egyszerűbb lesz az ügyintézés! Jön az E-ingatlan nyilvántartás
14 baklövés, amit érdemes elkerülni lakásvásárlás során!
Retail
Több száz millió euróból bővíti üzlethálózatát a Rossmann
Idén 253 új üzlet megnyitását tervezi.