Hatalmas fordulat az Orbán-kormánytól
Míg tavaly nyáron törvényileg megtiltotta a devizaalapú jelzáloghitelezést a kormány annak kockázatait hangsúlyozva, addig egy e héten megjelent tervezet szerint újra engedné az euróalapú hosszú futamidejű kölcsönöket Magyarországon – ez volt a hét talán legnagyobb horderejű, bár kevés figyelmet kapott érdekessége.
A büdzséügyekben is láttunk – ha nem is ekkora – fordulatot a kormány felől, ezek azonban egyáltalán nem szegték a kedvét a forintbefektetőknek, hiszen a leggyakrabban figyelt feltörekvő devizák között a legnagyobb erősödést mutatta az első negyedév során. Miközben a svájci frankkal szemben már csaknem a 200-as szintig izmosodott a forint, aközben gőzerővel zajlik a devizahitelesek megsegítését célzó javaslatcsomag kidolgozása.
Tavaly elcsúsztunk, idén sem lesz egyszerű
Ami már hetek óta sejthető volt, a héten elismerte a kormány: valóban elvétettük a 2010-es államháztartási hiánycélt, a deficit a GDP mintegy 4,3%-a lehetett a 3,8%-os céllal szemben. Egy jegybanki statisztika egyébként abba az irányba mutat, hogy még ennél is kissé magasabb lehetett a tavalyi deficit, de ezt majd csak október körül ismerhetjük meg. Mivel a tavalyi elcsúszás oka jórészt az önkormányzati gazdálkodásban keresendő, ezért nem véletlen, hogy Orbán Viktor miniszterelnök is a szektor gazdálkodásának szigorításáról beszélt.
Tovább a Portfolio.hu cikkére.

Négy új lakópark, négy különböző életstílus – Találd meg azt az otthont, ami igazán hozzád illik
Iroda

Vége a többéves irodabérletek korszakának? Egyre több vállalat vált rugalmas megoldásokra
Az irodapiac új korszakba lépett: már nem az a kérdés, kell-e iroda, hanem az, hogy milyen

Irodát bérelni ma már egészen mást jelent: egyre több cég vált szolgáltatott irodára

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit minden cégvezetőnek érdemes ismernie
Raktár

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Otthon

Nem az számít, mennyi hitelt kapsz: ezt érdemes átgondolni, mielőtt személyi kölcsönt veszel fel

Ingyen tervek, milliós támogatás: most újabb budapesti panelházak újulhatnak meg kedvező feltételekkel

Spekulánsok szorításában az európai lakáspiac? Súlyos figyelmeztetést adott ki az EU, sürgős lépéseket sürgetnek

Csak az árcsökkentés rázhatná fel a balatoni ingatlanpiacot
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ új megoldást

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait
Retail

Eszkalálódik az IKEA-sztrájk, csütörtök délután 3-ig folytatódik a munkabeszüntetés
Elégedetlenek az áruház magyarországi dolgozói.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó




