Óriási javulás Magyarország beosorolásában
Az év első három hónapja során a magyar állam csődkaldkockázatát jelző (5 éves) CDS-felár 125 bázisponttal (32%-kal) csökkent. Ezzel Magyarország globális szinten a hatodik legnagyobb javulást tudja felmutatni a kockázati megítélés tekintetében és már nem sorolható a világ 10 legkockázatosabb állama közé – derül ki a Markit most kiadott jelentéséből.
Ismét megjelent a Markit államcsőd kockázatokat rangsoroló negyedéves elemzése, amely a szuverén CDS piac elmúlt hónapokban mutatott fejleményeit vizsgálja. Ezek a számok pontosan mutatják be a pénzügyi piacok által feltételezett országkockázatokat – írta Gavan Nolan, a londoni adatszolgáltató cég elemzője.
A friss összeállításból kiderül, hogy a 10 legnagyobb javulást produkáló ország közül 9 európai állam, és ezen belül 7 ország az euróövezetből került ki. Az első három hónapban az osztrák állam 5 éves CDS-felára csökkent a legnagyobb mértékben: tavaly év vége óta 40 bázisponttal esett (március végére 60 bázispontra). A képzeletbeli dobogó második helyén végzett Olaszország, miután országkockázati felára 88 bázisponttal csökkent, ezalatt Belgium CDS-felára 81 bázisponttal került lejjebb.
Magyarország sem panaszkodhat a Markit rangsora alapján: a magyar CDS-felár (32,2%-kal!) 125 bázisponttal 263 bázispontra esett az első negyedév végére. Mint ismert, a magyar mutató azóta még tovább csökkent, múlt pénteken 246 bázisponton is megfordult (hétfőn 236 bázispont környékén járt), ami tavaly május óta a legalacsonyabb érték.
Tovább a Portfolio.hu cikkére

4 újépítésű lakópark, ahol a modern otthon és a kiváló lokáció kéz a kézben jár
Iroda

Új irodát keres a céged? Így találhatod meg gyorsabban a megfelelő helyet

Az iroda, mint üzleti eszköz: miért választ egyre több vállalat szolgáltatott megoldást?

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

A legjobb lakások nem várnak: így kerülhetsz a többi vevő elé a lakáskeresésben

Jöhet a nagy szigorítás a 3%-os lakáshitelnél? Rengetegen bukhatják el az Otthon Startot

Klíma nélkül is kibírható a hőség? Ezek a filléres trükkök akár több fokkal is lehűthetik a lakást

Két Magyarország rajzolódik ki a lakáspiacon: a fiatalok milliós hitelekkel vágnak bele, az idősek készpénzzel viszik az ingatlanokat
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





