100 éves a Párisi Nagy Áruház

1911 márciusában adták át a nagyközönségnek Budapest első, valóban exkluzív bevásárlóközpontját, a Párisi Nagy Áruház-at. A hányatott sorsú épület – melyen kiválóan tükröződik Hazánk XX-ik századi történelme – 100 éves születésnapjára végre régi fényében ragyoghat.

Az elmúlt évszázadban az épület volt már a város egyik legmenőbb helye, fényűző közösségi tér, de megélte a poros könyvraktár elfeledett hangulatát, vagy épp az olcsó 100 forintos bolt gagyi miliőjét. Számos nemes, és igényes kialakítású épületünk sorsa köszön vissza a Goldberger Sámuel által megálmodott Párisi Nagy Áruház-ban, de ellentétben a számos negatív példával, itt végre pozitív végeredményt köszönhetünk.

Az egykori Terézvárosi Kaszinó neoreneszánsz épületét magába olvasztó épületet nevezhetjük akár építészeti “falusi mindenesnek” is. Az egykori Kaszinó neoreneszánsz jegyei ugyanis remekül keverednek a Sziklai Zsigmond által tervezett szecessziós épülettel, az egyik a másik ki nem zárva egészítik ki, s jelentenek építészeti kuriózumot.

A világháború után az élet majd minden területén bekövetkező igénytelenség (emellett a sokszor valótlan indokként felhozott pénztelenség és szükségszerűség)  hamisítatlanul rajtahagyta a nyomát az épületen. A termeket sötét, megvilágítatlan boxokra osztották, álmennyezettel borítva mindent, ami nem tükrözte a szocialista realizmus munkásközpontú merev egyszerűségét, plusz lépcsőket építettek be a logika jegyében. De ha valaki arra gondolt, hogy ennél nem lehet lejjebb, az nagyon téved. A rendszerváltást követően az épület kiürül, szép lassan már csak az alsó szint butik színvonalú üzletei maradnak talpon. Ráday Mihály óta pedig jól tudjuk, egy épület állagának szempontjából a kihasználatlanság még egy szovjet gárdahadseregnél is károsabb.

A Párisi Nagy Áruház legújabb kori története azonban Orco Property Group ingatlanbefektetési csoport megjelenésével kezdődött, mely fantáziát látva az épületben, megvette a rossz gazdának bizonyuló államtól, és hamarosan bele is kezdett a felújításba. A Kulturális Örökségvédelmi Hivatallal szoros együttműködésben végül az átalakítás helyett inkább az eredeti hangulat visszaállítása lett a cél, így ismét régi fényében csillog az épület.
 
Az álmennyezetek oda kerültek, ahová válók, a kesze-kusza betoldott válaszfalak, összetákolt helyiségek szintén,  A szocializmus minden káros emlékét (és az emiatt elmaradt állagmegóvásokat) eltűntették, köztük az ötvenes években oly nagy divatnak számító emelettoldást is. Az igényes felújításnak hála tehát az épület valóban visszanyerte az arányait, igaz a Goldberger Sámuel által megálmodott funkciót már nem. A divat helyét átvette a közösségi tér, a vásár helyét elegáns kávézó, a földszinten hatalmas könyváruház nyílt.

De ha feljebb haladunk (illetve haladnánk, ha nem lenne lezárva) mintha múlt felé tartanánk. Az épület felsőbb részei ugyanis ma még erősen kihasználatlanok, bár információnk szerint már folynak tárgyalások a lehetséges partnerekkel.

Szerződést a felső szintek bérlőivel még nem írtak alá, így egyelőre annyi tudható, két nagy bérlővel tárgyalnak az épület többi részére. A szombati születésnap alkalmából rendezett kerekasztal-beszélgetésen persze keresték a miérteket is. A vélemények erősen megosztottak az okokban, többen a felső szintek megpecsételéseként értékelik a mozgólépcsők hiányát, de volt olyan vélemény is, mely az épület régi, múlt századi kialakításában látta a fő okokat.

Akárhogy is alakul, fél év múlva már biztosan meg fogjuk tudni mondani, valóban elnyeri-e a Párisi Nagy Áruház a méltó helyét Budapest közösségi terében.