A Fitch is lecsapott: Korlátozott fizetésképtelenség az USA-ban?
A Fitch hitelminősítő intézet kedden közölte: negatív kilátásúra minősíti le az Egyesült Államokat, ha augusztus 2-ig nem emelik meg az államadósság felső határát.
Ebben az esetben – az amerikai pénzügyminisztérium figyelmeztetése szerint – az Egyesült Államok vélhetően nem tudna további hiteleket felvenni. “Ha úgy érkezünk el augusztus 2-ig, hogy közben nem emelik az adósság felső határát, a Fitch negatív kilátásúra minősítené le az Egyesült Államok szuverén hitelminősítését” – jelentette ki Andrew Colquhoun, a Fitch Ázsiai-Csendes-óceáni szuveréni hitelminősítő részlegének vezetője a Reuters szerint.
Amennyiben pedig az Egyesült Államok augusztus 15-ig nem tenne eleget a kamatköveteléseknek, az ügynökség korlátozott fizetésképtelenséget állapítana meg. Colquhoun azonban abból indul ki, hogy ezt az eset et el fogják kerülni. A Fitch előtt már a Moody’s és a Standard and Poor’s is azzal fenyegetett, hogy negatív kilátásúra minősíti le az Egyesült Államokat és ennek további folyományaként a legmagasabb fokú minősítés megvonásával.
Az amerikai kormánynak – saját bevallása szerint – augusztus 2-án elfogy a pénze, ha a Kongresszus nem emeli az államadósság törvényes felső határát és ezzel nem engedélyezi további hitelek felvételét. Ezen a héten tartják a demokraták és a republikánusok az egyeztető tárgyalások következő fordulóját a vita megoldására. Ha a hét végéig nem jönne létre megegyezés, akkor kongresszusi vezető törvényhozók szerint átmeneti megoldást dolgoznak ki.

Zöld környezet, modern otthonok, jó elhelyezkedés: négy lakópark, amelyet érdemes megismerni
Iroda

Miért bérelnénk évekre irodát, ha néhány hónap alatt minden megváltozhat?

Nem csak a munkavégzés helye: ezért választanak egyre többen szolgáltatott irodát

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Fordult a kocka a lakáspiacon, országosan is csökkentek az árak és már a vevők diktálnak

Személyi kölcsönt vennél fel? Így számolhatod ki, mekkora törlesztést bír el a pénztárcád

Évente milliók keresik fel, most Európa legjobbjának választották a Városligetet

Nem Brüsszel oldja meg a lakhatási válságot, de fontos változást indíthat el
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





