Az utolsó simításokat végzik a Kazinczy kultúrautcán
Nyáron a Kazinczy utca sokáig csúnya képet mutatott, mintha háborús övezetbe léptünk volna. Az aszfaltot, a járdákat felszedték, hatalmas földkupacokon kellett keresztülvernie magát annak, aki a leendő Kultúra utcáján akard végighaladni. Ezt kezdték el ugyanis építeni uniós támogatással, egymilliárd forintos keretből, és úgy tűnik, a munka nagyjából befejeződött-írja az Egy nap a városban blog.
Az itt élők leginkább sétálóutcát képzeltek volna el ide, de legalábbis forgalomcsökkentőket, egyik elképzelést sem sikerült keresztülvinni. Pedig a Szimpla Kert tulajdonosai érdekvédelmi fórumot is nyitottak, és tárgyaltak az építtetővel. Helyette lett egy szellősebb, hangulatosabb utca. A szellősséget nem az autók kitiltásával, még csak nem is a parkolóhelyek felszámolásával érték el, hanem azzal az egyszerű trükkel, hogy az egyik oldalon a járdát szinte levitték a parkoló szintjére, a másik oldalon pedig teljesen egybeolvad a két felület. Az itt elhaladó autókat csak a jelzésértékű fényvisszaverők választják el a gyalogosoktól. Ez annak ellenére félelmetes látvány, hogy tudjuk: egy alacsony járda csak pszichológiai védelmet nyújt. Az autósoknak viszont talán visszatartó erő lesz, hogy ne száguldozzanak itt, hiszen a pszichológiai hatás rájuk is érvényes. A gyakorlatban viszont úgy láttam, a gyalogosok inkább a másik oldalon mennek, amit megértek. Én is így tettem. Amikor viszont nem jön autó – és délutáni ottlétemkor nem is sűrűn jöttek -, akkor igazi sétálóutca-érzetet kelt a környék, virágokkal, térkővel, biciklitartókkal. A parkoló járművek szellősen állnak, a virágokkal díszített, modern kinézetű utcai lámpákat köztük helyezték el. A számtalan helyen felállított biciklitartók is megtörik az autók uralmát. A romkocsmák után, az építést követően várhatóan nyílik itt múzeum, környezettudatos magatartásra nevelő központ, Zsidó Információs Pont, színház. A falfirkák és az építkezés utáni kosz eltűntetése után a Kazinczy utca szuper hely lesz. –írja az Egy nap a Városban blog.

Négy új lakópark, ahol más szintre léphet az otthonteremtés: Duna-parti panoráma, zöld környezet és energiahatékony lakások
Iroda

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

Az iroda már nem csupán munkahely: ezért fordul egyre több vállalat a szolgáltatott irodák felé

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ rugalmasabb megoldást
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Ennyibe kerülhet egy állami bérlakás? A Wekerle-program könnyen milliárdos csapdába sétálhat

Paloták, szigetek és egy romos turistaház is visszakerülhet az államhoz: óriási vagyon sorsáról kell dönteni

Lemaradsz a legjobb lakásokról? Ezzel az appal az árcsökkentésekről is azonnal értesülhetsz

A bérlakás lehet a magyar lakáspiac nagy hiányzó darabja – de egy rossz program többet árthat, mint használ
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég keresi a rugalmasabb megoldásokat

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: így alakítják át a munkahelyeket a jövő irodái
Retail

Így alakul a boltok nyitvatartása az ünnepi hétvégén: ezek az üzletek lesznek nyitva
Mutatjuk a részleteket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





