„Ipari Park” cím elnyerésére írt ki pályázatot a Nemzetgazdasági Minisztérium
Az „Ipari Park” címmel a kis- és középvállalkozások versenyképességét növelő – vonzó befektetési környezetet megteremtő, emelt szintű szolgáltatást nyújtó, korszerű telephelyet kialakító – szervezetek számára nyílik pályázati lehetőség.
Az „Ipari Park” cím elnyerésére pályázhat az ipari parkot megvalósítani, fejleszteni és üzemeltetni szándékozó
jogi személyiségű gazdasági társaság,
kistérségi társulás vagy
helyi önkormányzat,
amely a meghatározott feltételeknek megfelelő telephelyekkel, infrastruktúrával, szolgáltatásokkal és szakmai háttérrel, a hatósági előírásoknak és a szakmai követelményeknek mindenben megfelelő befektetési lehetőséget kínál a vállalkozások betelepedéséhez.
Nem pályázhat az „Ipari Park” cím elnyerésére olyan szervezet,
amelynek a pályázat benyújtás időpontjában köztartozása van;
amely saját tőkéjét elvesztette vagy saját tőkével nem rendelkezik (kivéve helyi önkormányzat és kistérségi társulás);
amely elnyert állami támogatás szerződésében vállalt valamely kötelezettségét – a pályázat benyújtását megelőző két naptári éven belül – nem teljesítette.
Az „Ipari Park” cím elnyerése nem jelent közvetlen pénzügyi támogatást, azonban fontos lehetőség azon támogatások és preferenciák elnyeréséhez, illetve igénybevételéhez, ahol előírás az „Ipari Park” cím megléte.
A pályázati feltételekről, a benyújtás módjáról és határidejéről, az elbírálás folyamatáról az alábbi címen található pályázati kiírás ad teljeskörű felvilágosítást:
http://www.kormany.hu/hu/nemzetgazdasagi-miniszterium/belgazdasagert-felelos-allamtitkarsag/hirek/palyazati-felhivas-az-ipari-park-cim-kodszam-ipc-2011-elnyeresere

Modern Duna-parti otthonok, akár Otthon Starttal is az agglomeráció kedvenc városában
Iroda

5+1 érv amellett, hogy a szolgáltatott iroda a legjobb döntés vállalkozásod számára

Irodabérlés új szemlélettel: miért választják egyre többen a szolgáltatott irodákat?

Rugalmas irodák: a modern vállalkozások új alapértelmezett megoldása

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Látványos szakaszába lépett a Flórián téri felújítás – teljes szélességben feltépték az északi hidat

Újbuda szembemegy a kormánnyal – jogi csata jöhet az óriásberuházások miatt

Rákapcsol a kormány az Otthon Startra – újabb ezres nagyságrendű lakásfejlesztések kapnak zöld utat Budapesten

Elszakadt a cérna Spanyolországban – 64 millió euróra büntették az Airbnb-t
Dizájn

Csak így tüntetheted el a penészt teljesen – Két filléres összetevő kell a szakértő szerint

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

5+1 érv amellett, hogy a szolgáltatott iroda a legjobb döntés vállalkozásod számára

Rugalmas, költséghatékony és fenntartható irodamodell modern vállalkozásoknak

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda a legjobb választás vállalkozásod számára

Találd meg pillanatok alatt a cégedhez illő irodát!
Retail

Újabb babaáruházlánccal erősített a Mészáros Csoport
Mészáros Lőrinc is megszólalt az üzletről.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





