Teret neveznek el Makoveczről Makón
Buzás Péter polgármester a következő ülésen azt javasolja a makói képviselő-testületnek, hogy a most még Marczibányi István nevét viselő, fürdő előtti tér Makovecz Imre emlékét őrizze. Marczibányi sem vész el a várostérképről: róla nevezik el a Hagymaház előtti, ma még névtelen teret.
A még épülőben lévő fürdő a Makovecz-életmű egyik legjelentősebb alkotása, ezért a tiszteletadás nemes gesztusa volna, ha a közelmúltban elhunyt zseniális építész nevét viselné a bejárata előtti tér – indokolta Buzás Péter, miért a mostani Marczibányi István teret javasolja Makovecz térré átkeresztelni. A javaslatot a következő, jövő szerdai ülésen terjeszti a képviselő-testület elé. Amennyiben az indítványt a testület elfogadja, a névadó ünnepség a fürdő avatásával egy időben lesz. Ennek időpontját most december közepére tervezik.
A város első embere sajtótájékoztatóján elmondta: sokan javasolták neki, hogy a város valamiképp örökítse meg annak az építésznek a nevét, aki munkáival meghatározta Makó arculatát. Mint ismeretes, ő tervezte a Hagymaházat, de a nevéhez fűződik a gimnázium felújítása és a sportcsarnok megépítése, a főtér, a városháza előtti Kossuth-szobor és a Kálvin téri iskolaépület újjászületése, a buszpályaudvar és az újvárosi bölcsőde, illetve a közhivatalok háza is.
Marczibányi István makói születésű Csanád vármegyei alispán a kultúra bőkezű mecénása volt – az ő neve sem tűnik el a várostérképről: az a ma még névtelen tér kapja meg, amelyen a Múzsák kútja áll a Hagymaház előtt. A névváltozás miatt szükséges dokumentumcsere költségmentes lesz a lakóknak. A sajtótájékoztatón az is elhangzott, hogy a város főépítésze, Novák István javaslatára a polgármester azt is kérni fogja a képviselőktől, hogy a testület a Makovecz-épületeket helyezze helyi építészeti védelem alá.

Elindult a Revital Park építése Újbudán – fenntartható városnegyed formálódik a Fehérvári út közelében
Iroda

Miért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé? Új szemlélet formálja az irodapiacot

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Azonnal költözhető iroda, hosszú távú kötöttségek nélkül: ezért választ egyre több cég rugalmas irodamegoldást
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés
Otthon

Vége a régi ingatlanos játéknak: aki most nem vált, az súlyos lemaradást és nagy bukást kockáztat

Sokkoló figyelmeztetés a kerti kutak miatt: amit most megenged a törvény, az akár az egészségedbe is kerülhet!

Az ideális befektetési lehetőséget keresed? Itt több apartmanból álló lakásokat és üzlethelyiségeket is találsz!

Így csípheted el az árcsökkenéseket elsőként az ingatlanpiacon
Dizájn

55 forintos házi csodaszer vízkő ellen – Videón mutatjuk, hogy működik

Varázsvilágot alkottak néhány négyzetméteren – Előtte-utána képeken a lepukkant erkélyek

Egy fazékfedővel takarítja patyolatra a kanapét: zseniális trükk otthonra

Ingyen támogatás jár, ha ez igaz rád: több ezer háztartást érinthet
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Nem az ár a fő szempont többé: így rajzolja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a dolgozói jóllét és a rugalmasság

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

Stabil rajt 2026-ban: 7600 felett indult az év a lakáspiacon, erős maradt a hitelkereslet
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





