Müncheni sörünnepet tartottak az Infoparkban
Igazi népünnepély, a müncheni Oktoberfest hangulata elevenedett meg a főváros innovációs és technológiai parkjaként ismert Infoparkban. Az IVG Hungary Kft. és a HGA Capital klasszikus német sörökkel és a bajor konyha remekeivel örvendeztette meg bérlőit.
Német gyökereihez híven az IVG Hungray Kft. és a HGA Capital idén is megrendezte hagyományos Oktoberfest ünnepélyét. A sörünnep helyszínét adó mező – a Wiesn’, ahogy a müncheniek nevezik – az Infopark központi parkjában elevenedett meg egy délután erejéig. A német Oktoberfest minden jellegzetessége az alkalmi sörsátorba költözött. A müncheni sörgyárak hat különböző, erre az alkalomra készített főzete mellett a tradicionális bajor konyhával is megismerkedhettek a résztvevők. Nem hiányozott a repertoárból a jellegzetes sörperc, kolbász, és a bajor káposzta sem.
Az irodapark bérlői munkájuk végeztével kezdtek gyülekezni a sörnek szentelt legnagyobb európai rendezvény autentikus hazai interpretációjához. „Nap mint nap közel 7000 ember jár az Infoparkba dolgozni. A legtöbb bérlőnk hosszú távon kötelezte el magát mellettünk, mégis keveset tudunk egymásról, szomszédainkról. Ez a rendezvény a szórakozás mellett remek lehetőséget nyújt új barátságok, ismeretségek létrejöttére is.” – vélekedett Kay-Uwe Blandow, az IVG Hungary Kft. ügyvezető igazgatója.

Száguldó árak, szűkülő kínálat – így áll most a budapesti új építésű piac
Iroda

Szolgáltatott iroda: a legjobb megoldás a modern irodabérlésben

Hibrid munkavégzés és wellbeing – Ma már alapelvárás az irodapiacon!

Nagy Viktor az Indotek Group új non-retail értékesítési vezetője

Új miskolci Regus irodával bővül az International Workplace Group, reagálva a hibrid és platform munka iránti növekvő keresletre
Raktár

Kiadó raktárak könnyedén – így találhatsz gyorsan megfelelő raktárt!

Egyedülálló lehetőség: bérelhető majd megvásárolható területek az APCT Condo logisztikai központban

Nagyobb raktárt bérelne a belváros közelében? Itt irodákat is talál!

Kiadó magasraktárak és irodák Budapesten, a XI. kerületben – Kiváló megközelíthetőség, modern környezet, rugalmas feltételek
Otthon

A KÉSZ Csoport leányvállalata, a MA-HARD Kft. kivitelezésében újul meg Fonyód ikonikus kikötője

ÚJPESTEN CSAKNEM KÉTSZERESÉRE UGROTT AZ INGATLANKERESLET

Ismét nagyszerű, kedvező árú ingatlanokat hozunk a Balatononról és szerte az országból!

Nagy növekedés előtt a lakáshitelezés, de még így is messze lemaradva az európai átlagtól – mik a legfontosabb teendők?
Dizájn

A legdurvábban odaégett zsírt is félperc alatt lehozta: elvetemült ez az új takarítós trend

Kisebb a házuk, mint egy átlagos hálószoba, mégis tökéletesen elférnek – Videón mutatják be a miniotthont

Véletlenül hozzáért egy seprűvel a kutyájához: senki sem számított arra, ami ezután történt

Így tisztítsd az air fryert dörzsölés nélkül: pár perc alatt makulátlan lesz
Pénz

Meghozta a döntését a Kúria a devizahitelesek ügyében
Jogegységi határozat született az EU-s ítélet nyomán a tisztességtelen tájékoztatással kapcsolatban.
Adó és jog

Dajkát keres a Brumi Óvoda – Csatlakozz szeretetteljes közösségünkhöz!

Varrónőket keres a 30 éve működő szolnoki varróüzem

Bérszámfejtő – TB ügyintéző munkatársat keres a Dél-Pest Megyei Víziközmű Szolgáltató Zrt.

Tapasztalt vámügyintézőt keres az Alba-Zöchling Kft. Székesfehérvárra
Retail

Válaszolt a teljes kivonulással kapcsolatos kérdésre a Spar
Kisújszálláson augusztus 24-én végleg bezárja üzletét.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó
