Új állami bankot alapít Matolcsy a végtörlesztők miatt
Többek között egy állami tulajdonú bank létrehozásáról tárgyalna a kormánnyal a több mint tizenkettőezer devizahitelest tömörítő Hiteltársulás civil szerveződés – írta a Magyar Hírlap. A Portfolio.hu-nak a társulás vezetője elmondta, hétfőn ülnek tárgyalóasztalhoz Matolcsy György nemzetgazdasági miniszterrel. Becslésünk szerint amennyiben minden eddigi “hiteltársuló” végtörlesztene, az önmagában 50 milliárd forintos veszteséget okozna a bankszektornak.
Doubravszky György, a társulás vezetője szerint többek között úgy járnának el, hogy a devizahitelesek 8 százalékos kamattal jussanak forinthitelhez. Eddig öt kisebb magyar és egy nagyobb nemzetközi pénzintézettel tárgyaltak, eggyel (Banco Popolare) sikerült megegyezni, de ez a bank mindössze kétszáz ügyfelet képes befogadni. Doubravszky György a Portfolio.hu-nak megerősítette: a Hiteltárulás egy új állami bank létrehozására is javaslatot tesz, ez ügyben levélben fordultak Orbán Viktor miniszterelnökhöz, hogy jelöljön ki szakértőt, akivel elindulhatnak a tárgyalások. Kérésükre – (a Magyar Hírlapban írt két nappal ellentétben) hét nap alatt – Orbán Viktor miniszterelnök Matolcsy György nemzetgazdasági minisztert jelölte ki a szervezettel való együttműködésre. A tárgyalások hétfőn kezdődnek.
A Hiteltársulás vezetője a Portfolio.hu-nak azt mondta, egy “fapados”, nem csak hitelező, de számlát is vezető bankra tesznek javaslatot, melynek tőkéjét az idő rövidsége miatt az államnak kellene biztosítania, betétállománya azonban a csatlakozók megtakarításaiból állna össze. A társulás vezetője szerint a BUBOR feletti 2%-pontos hitelfelár takarékos működés (egyetlen, központi bankfiók, minden szempontból alacsony költségszint) mellett később nyereséges üzlet lenne az állam mint tulajdonos számára is. Gondolkodtak más, akár külföldi (pl. kínai) tulajdonos bevonásán is, erre azonban Doubravszky szerint az idő rövidsége miatt most nincs lehetőség.

Modern Duna-parti otthonok, akár Otthon Starttal is az agglomeráció kedvenc városában
Iroda

5+1 érv amellett, hogy a szolgáltatott iroda a legjobb döntés vállalkozásod számára

Irodabérlés új szemlélettel: miért választják egyre többen a szolgáltatott irodákat?

Rugalmas irodák: a modern vállalkozások új alapértelmezett megoldása

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

„Ez már városrombolás” – Vitézy Dávid szerint az Otthon Start mögé bújva darálják le Budapestet
Karácsony a Balatonnál? Ezekben a házakban mi is szívesen töltenénk az ünnepeket, ráadásul Otthon Starttal is megvásárolhatók

Látványos szakaszába lépett a Flórián téri felújítás – teljes szélességben feltépték az északi hidat

Újbuda szembemegy a kormánnyal – jogi csata jöhet az óriásberuházások miatt
Dizájn

Csak így tüntetheted el a penészt teljesen – Két filléres összetevő kell a szakértő szerint

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

5+1 érv amellett, hogy a szolgáltatott iroda a legjobb döntés vállalkozásod számára

Rugalmas, költséghatékony és fenntartható irodamodell modern vállalkozásoknak

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda a legjobb választás vállalkozásod számára
Retail

Újabb babaáruházlánccal erősített a Mészáros Csoport
Mészáros Lőrinc is megszólalt az üzletről.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





