Háromezer üres új lakás van Budapesten
A fővárosban jelenleg 14 ezer eladó új lakás van, ezek közül 3136 lakás már felépült, de még gazdára vár – derül ki a Budapesti Lakásprojekt Adatbázis 2011 harmadik negyedéves elemzéséből (az adatbázisban az összes, négylakásosnál nagyobb projekt). Az adatbázis készítői jelenleg összesen 141 olyan lakásépítési beruházásról tudnak, amelyben már megkezdték az otthonok értékesítését, bár a projektek között olyan is van, ami még csak a tervezésnél tart.
A megépített, de üresen álló lakások az összes budapesti otthon 0,4 százalékát teszik ki, derül ki az adatokból. Az elmúlt időszakban a lakáspiaci kereslet beszűkülése miatt az újlakás-kínálat is csökkent, olvasható az elemzésben. 2008 őszén még 25 ezer új lakásra kerestek vevőt, vagyis három év alatt 44 százalékos volt a visszaesés. A projektek száma az elmúlt évek tartósan 250 fölötti szintjéről csökkent 141-re. Az egyre csökkenő kínálatból összességében csökkent az eladatlan lakások aránya. 2010 év végén az értékesítés alatt álló újlakás projektekben a lakások 33 százaléka volt eladatlan, addig ez az érték idén októberig 28 százalékra csökkent. Az átadott, beköltözhető lakások közül minden negyedik áll üresen (a pontos arány 24 százalék), ez az arány az elmúlt években nagyrészt állandó, 20-25 százalék közötti volt. Eközben a tervezés vagy építés alatt álló lakások 63 százaléka vár vevőre – év közepén ez az arány még 72 százalék volt –, ami 2009 óta a legalacsonyabb érték. A csökkenés mögött elsősorban az építkezések leállása áll: az alacsony előértékesítést mutató projektek egyszerűen nem jutnak banki finanszírozáshoz ezért a fejlesztésük leáll, elhalasztásra kerül.

Új építésű lakások Budapesten: 4 különböző életstílus, 4 kiváló lakópark
Iroda

Modern iroda és raktár bérlés Budapesten – Elérhető árak, kiváló elhelyezkedés

Raktár és iroda bérlés – Azonnal költözhető, nagy belmagasságú raktárak a belváros közelében!

Találd meg a tökéletes irodát néhány kattintással!

Közép- és kelet-európai irodapiacok: keresletváltozások, zöld prioritások és egyenlőtlen növekedés
Raktár

Kiváló üzleti lehetőség: bérelhető ipari terület kiemelkedő lokációval és GIP1 besorolással

Ipari és logisztikai fellendülés Közép- és Kelet-Európában – Magyarország is kulcsszereplő

Modern iroda és raktár bérlés Budapesten – Elérhető árak, kiváló elhelyezkedés

Raktár és iroda bérlés – Azonnal költözhető, nagy belmagasságú raktárak a belváros közelében!
Otthon

Brutális lakástámogatási trükk jön szeptembertől – így lehet belőle milliókat nyerni, ha jól kombinálsz!

Új lakástámogatás robban a közszolgákra – Akár az egész hitelt is kifizetheti helyetted az állam!

Miért nem tudod eladni az ingatlanod? – A leggyakoribb hibák, és hogyan kerüld el őket

Pécsre vettek fel? Mutatjuk a legjobb ár-érték arányú kiadó lakásokat!
Dizájn

Extra tárolóhelyet adnak a legapróbb fürdőben is – 5 csodás polcötletet mutatunk

Így mindig tiszta marad a lakás: 5 apró trükk, ami nagyon könnyen szokássá válhat

Ezért dugd be a lefolyót utazás előtt: borzasztó látványra érhetsz haza

Hófehér és vízkőmentes lesz a kád, ha ezzel a zöldséggel dörzsölöd
Pénz

Meghozta a döntését a Kúria a devizahitelesek ügyében
Jogegységi határozat született az EU-s ítélet nyomán a tisztességtelen tájékoztatással kapcsolatban.
Adó és jog

Jön az újabb AI-robbanás: mindössze 7 hónapunk maradt a felkészülésre?

Klímaszerelőként dolgoznál vasúti járműveken? Itt a lehetőség!

Így szerezhetsz jól fizető állást 2025-ben – ezekre figyelj a jelentkezésnél!

Felszolgálót keres a veszprémi Oliva Étterem – csatlakozz egy nívós gasztrohely csapatához!
Retail

Csődöt jelentett Németországban a Pepco
Több száz ember állása kerülhet veszélybe.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó
