Katasztrófa előtt az ország, ha nincs IMF-szerződés
Mindössze 0,3 százalékos növekedést, 4,6 százalékra növekvő inflációt és a hiánycélnál magasabb, 3,2 százalékos deficitet vár jövőre a Kopint-Tárki kedden bemutatott legfrissebb konjunktúra jelentése. Ugyanakkor ez is csak akkor teljesülhet, ha sikerül megállapodni az IMF-fel.
A jövő évi költségvetést a kormány 0,5 százalékos GDP növekedéssel és 4,2 százalékos inflációval készítette és 2,5 százalékos GDP-arányos hiánycélt irányoz elő. A Kopint-Tárki kutatói úgy látják, hogy az államháztartás GDP arányos hiánya ennél magasabb, 3,2 százalék lesz jövőre. A Kopint-Tárki most közölt előrejelzésének optimista alapfeltétele, hogy februárban létrejön a megállapodás az EU-IMF párossal – mondta Palócz Éva vezérigazgató, hozzátéve, hogy ellenkező esetben nem pesszimista változattal, hanem katasztrófa forgatókönyvvel kell számolni.
Az intézet a magánfogyasztás 1,2 százalékos, a közösségi fogyasztás 2,0 százalékos és beruházások 5,0 százalékos visszaesésével számol. Az utóbbi mutatóra szeptemberben még nulla százalékot jelzett az intézet. Az ipari termelés 4,0 százalékkal nő jövőre. Az intézet prognózisa szerint a kismértékű gazdasági növekedést a nettó export adja: a kivitel 6,0 százalékkal a behozatalé 4,3 százalékkal nő 2012-ben. Az euróért átlagosan 290 forintot kell majd adni. Palócz Éva arra is figyelmeztetett, hogy a szeptember végi GDP arányos 81,5 százalékos államadósság ráta 86-87 százalékra emelkedik, ha a forintárfolyam 10 százalékkal gyengül. Az intézet elemzése még optimistának is mondható annak fényében, hogy a GKI szintén kedden kiadott előrejelzésében jövőre 1,5 százalékos recessziót vár.

Négy új lakópark, négy különböző életstílus – Találd meg azt az otthont, ami igazán hozzád illik
Iroda

Vége a többéves irodabérletek korszakának? Egyre több vállalat vált rugalmas megoldásokra
Az irodapiac új korszakba lépett: már nem az a kérdés, kell-e iroda, hanem az, hogy milyen

Irodát bérelni ma már egészen mást jelent: egyre több cég vált szolgáltatott irodára

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit minden cégvezetőnek érdemes ismernie
Raktár

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Otthon

Nem az számít, mennyi hitelt kapsz: ezt érdemes átgondolni, mielőtt személyi kölcsönt veszel fel

Ingyen tervek, milliós támogatás: most újabb budapesti panelházak újulhatnak meg kedvező feltételekkel

Spekulánsok szorításában az európai lakáspiac? Súlyos figyelmeztetést adott ki az EU, sürgős lépéseket sürgetnek

Csak az árcsökkentés rázhatná fel a balatoni ingatlanpiacot
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ új megoldást

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait
Retail

Eszkalálódik az IKEA-sztrájk, csütörtök délután 3-ig folytatódik a munkabeszüntetés
Elégedetlenek az áruház magyarországi dolgozói.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó




