Rendkívüli ülésen hallgatják meg Matolcsyt
Ha Budapest nem tudja középtávon az unió által elvárt három százalék alatt tartani a költségvetési hiánycélt, az EU elzárhatja a pénzcsapokat.
Rendkívüli ülést tart az országgyűlés számvevőszéki és költségvetési bizottsága jövő pénteken, ahol meghallgatják Matolcsy György nemzetgazdasági minisztert a 2012-es költségvetés helyzetéről. Az Index úgy tudja, a rendkívüli ülés összehívását a bizottság ellenzéki tagjai kezdeményezték, azt minden ellenzéki párt támogatta, hiszen az Európai Bizottság elégtelennek minősítette a magyar intézkedéseket a költségvetési hiány leszorítása ügyében. Ennek tükrében az EU 2013-tól felfüggesztheti a kohéziós alapokból Magyarországnak járó kifizetéseket. Ahhoz, hogy a túlzottdeficit-eljárás alól kikerüljünk, szükséges a fenntarthatóság is, vagyis a deficitcélt nem elég egyetlen évben, egyszeri tételekkel a határ alá szorítani, az Európai Bizottságot is megnyugtató programot kell bemutatni, amely a három százalék alatti hiány középtávú fenntarthatóságáról szól. Oszkó Péter volt pénzügyminiszter arra hívta fel a figyelmet, a 320 milliárdos Matolcsy-féle kiigazításnak több olyan eleme is van, amelyek valójában nem okoznak tartós struktúrális egyensúlyjavulást, vagyis a lyuk betömésére fordított összeg kevesebb, mint Matolcsy gondolta, további 80 milliárdos kellene még. Aggodalomra adhat okot a gyenge forint is. Mint ismert, a kormány eredetileg 265 forintos euróárfolyamon tervezte a költségvetést, amit később 299-re módosított. Ehhez képest a forint egyelőre a módosított szintnél is gyengébb, az IMF-EU megállapodások körüli bizonytalanaságok az elmúlt hetekben már 321 fölötti eurót is hoztak, jelenleg az euró 308 forint körül tartózkodik. További kockázati tényező lehet az idei évben néhány EU-ellen vívott elvesztett per is. A telekomadó visszafizetése 200 milliárdos tételt jelentene, a Brüsszel által elmeszelt, Malévnak juttatott tiltott állami támogatás 100 milliárdos összeg, de baj lehet abból is, ha túl sok cég lesz bőkezű a sporttal vagy szűkmarkú saját dolgozóival.

Új építésű lakóparkok, amelyek új szintre emelik az otthon fogalmát – Balatontól a belvárosig
Iroda

Rugalmas iroda, azonnali indulás: ezért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Jó áron keresel lakást? Így értesülhetsz elsőként minden árváltozásról!

Sokan teljesen félreértik az Otthon Start hitelt – ez a részlet most mindenkit meglephet

Újjászületett Budapest ikonja: megnyílt a Citadella – ilyen még soha nem volt a Gellért-hegy tetején

Beindult a nyaralópiac: gyönyörű balatoni házakat mutatunk, amelyekre most sokan azonnal lecsapnának
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





