Kimaradtak a padok a szegedi villamosprojektből
Január végére várhatón megérkeznek.
Kis híján ötmilliárd forintból 8669 méternyi villamospálya felsővezeték-rendszerrel és közvilágítási hálózattal, 3100 négyzetméter aszfaltút épült. Az 1-es vonal felújításával párhuzamosan készült el a Rókusi csomópont, a Boldogasszony sugárút–Szent Ferenc utcai körforgalom és az Indóház tér átépítése is. Sok minden változott, így az is, hogy ma már egyetlen padot sem találni a 14 megállóban. A Délmagyar.hu több olvasója jelezte: hiányolják az ülőalkalmatosságokat, főleg az Aradi vértanúk teréről és Rókusi pályaudvarról – írja a lap.
– 43 éve lakom a rókusi megálló közelében, mindig volt itt esőbeálló, a felújítás során azonban eltűnt, ahogy a padok is – mondta Kovácsné Tatár Eszter. Rajta kívül még három olvasó telefonált, hogy nem tudnak hova ülni, amikor várnak a villamosra. Az 1-es vonalán a legtöbben a korlátra támaszkodva várták a járművet.
Csanádi Zoltántól, a Szeged Pólus Nonprofit Kft. projektigazgatója elmondta: a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. eredetileg a régi padokat helyezte volna vissza felújítva. Később azonban úgy döntöttek, hogy hét új padot helyeznek ki, ezek beszerzése megtörtént.
Az új padokat a tájékoztatás szerint január végéig helyezik ki: 4 kerül az Aradi vértanúk téri megállóba, 3 pedig a Széchenyi térihez.

Új építésű lakóparkok, amelyek új szintre emelik az otthon fogalmát – Balatontól a belvárosig
Iroda

Rugalmas iroda, azonnali indulás: ezért fordul egyre több cég a szolgáltatott irodák felé

Már nem az ár dönt: így alakítja át az irodapiacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat

AZ INTERNATIONAL WORKPLACE GROUP 2025-BEN VILÁGSZERTE 1132 ÚJ HELYSZÍNNEL BŐVÍTETTE HÁLÓZATÁT
Raktár

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket

A drága ajándékokat már novemberben megvettük, karácsony előttre ez maradt
Otthon

Jó áron keresel lakást? Így értesülhetsz elsőként minden árváltozásról!

Sokan teljesen félreértik az Otthon Start hitelt – ez a részlet most mindenkit meglephet

Újjászületett Budapest ikonja: megnyílt a Citadella – ilyen még soha nem volt a Gellért-hegy tetején

Beindult a nyaralópiac: gyönyörű balatoni házakat mutatunk, amelyekre most sokan azonnal lecsapnának
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Rugalmas irodák: miért váltak a modern vállalkozások új alapmegoldásává?

Irodapiaci fordulat 2026-ban: a hibrid munka, az MI és a zöld minősítések együtt formálják az irodák jövőjét

Fordulat az ingatlanpiacon: gyenge január után beindult a roham, tavaszra felpöröghet a kereslet

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Retail

Beszállt a Vapiano étteremláncba a Libri alapítója és egykori cégvezetője
Megtörtént a tulajdonosváltás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





