Újra futnak a tavaly kivont metrókocsik
Újra forgalomba állt egy tavaly májusban kivont, 40 évesnél öregebb kocsikból álló szerelvény a 2-es metró vonalán, erősítette meg értesülésünket a Budapesti Közlekedési Központ. Várhatóan további matuzsálemkorú kocsik is visszaállnak, amíg meg nem jönnek szeptemberben a várva várt Alstom-kocsik, amelyekből a próbavonat már februárban látható lesz az alagútban.
Az Index információi szerint múlt hétfőn megkapta a forgalomba lépéshez szükséges engedélyt egy korábban a kora miatt leselejtezett, (a belső festésük miatt) úgynevezett Barbie-kocsikból álló szerelvény a 2-es vonalon. A BKK sajtóosztálya megerősítette értesülésünket, de fontosnak tartotta leszögezni, hogy 2011 májusában 43 kocsi forgalomból történő kivonására, ideiglenes félreállítására került sor – selejtezés nem történt. Hosszabb távon viszont az így rendelkezésre álló, kisebb járműpark nem képes teljesíteni a forgalmi és műszaki igényeket, ezért külső szakértővel vizsgáltatják meg a félreállított kocsik állapotát, forgalomba állításuk lehetőségét, magyarázta a helyzetet a BKK. Negyvenhárom metrókocsit vont ki 2011 májusában a 2-es és 3-as metró forgalmából a főváros, mert azok potenciális balesetveszélyt jelentettek, közölte hét hónapja Tarlós István főpolgármester. Kocsis István, a BKV akkori vezérigazgatója a kivonást azzal indokolta, hogy igaz, hogy a leselejtezett 43 kocsi jelentős részét 10 éve felújították, ám a kritikus ponthoz, az alváz tartógerendáihoz nem nyúltak akkor és később sem. A gerendákat ugyanis nem lehet karbantartani, csak cserélni, de az nagyon drága lenne.

Most éri meg igazán új építésű lakást venni! – Akció
Iroda

Vége lehet a több évre szóló irodabérletek egyeduralmának? Egyre több cég választ más megoldást

Rekordot döntöttek a külföldi vevők Spanyolországban, a magyaroknak most az erős forint is segít

Ilyen lesz a jövő munkahelye: már nemcsak az elhelyezkedés, hanem a rugalmasság és a dolgozói jóllét is számít

Hónapokig tartó irodakialakítás helyett kész megoldás: erre váltanak a cégek
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Hirdess most és nyerj egy iPhone 17-et – mutatjuk, hogyan vehetsz részt a játékban!

Félmilliárdos számlát kaphat Szombathely az azbeszt miatt – olyan feltételt szabtak, amit szinte lehetetlen teljesíteni

Közel 5000 budapesti Airbnb-hirdetés lehet szabálytalan – milliárdokat bukhatnak az önkormányzatok

A legjobb lakások nem várnak: így előzheted meg a többi érdeklődőt
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Nem csak a munkavégzés helye: ezért választanak egyre többen szolgáltatott irodát

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





