Tarlós havi 10 ezer forintos útdíjból finanszírozná a BKV-t?
Az eddigi támogatásokon felül 21 milliárd forintra van még szüksége a BKV-nak, hogy ne legyen veszteséges. A főváros kész befizetni az összeget, ha a kormány jogszabálymódosítással lehetővé teszi a bevételeinek növelését.
Tarlós szerint a pénzt a következő módokon szedhetné be a kormány:
Az úthasználati díjat a főváros területén minden közutat használó gépkocsira meg kellene majd váltani, papíralapú matrica formájában, ára a BKV-bérlethez hasonlóan havi 10 ezer forint lehet, meglétét pedig a rendőrség ellenőrizné. A Tarlós-féle dokumentum szerint a bevezetést követően a 600 ezer fizetésre kötelezett gépkocsi tulajdonosa – 50 százalékos fizetési hajlandóságot és 10 százalékos autóletételt feltételezve – egy év alatt 32 milliárd forintot fizetne be a kasszába. Csakhogy az anyag számol a kockázatokkal is: az ellenőrizhetetlenség miatt még az 50 százalékos fizetési hajlandóság is kétséges, jelentős felháborodást vált ki a közvéleményből, és igazságtalan a keveset autózókkal szemben.
Az Index birtokába került dokumentum szerint a „fővárosnak nincs több pénze, a hiányzó 21 milliárd forintot csak úgy lehet előteremteni, ha a parlament jogszabálymódosítással lehetőséget biztosít a fővárosnak a bevételei növelésére. Felvázol számos lehetőséget erre: a kerületek-főváros forrásmegosztás arányainak módosítását úgy, hogy az átcsoportosítást csak tömegközlekedésre lehessen költeni, az agglomerációs települések bevonását, a parkolási bevételek átcsoportosítását a fővároshoz, az iparűzési adó emelésének lehetőségét, vagy éppen a tömegközlekedés 27 százalékos áfájának 5 százalékosra csökkentését.”
Az önfeláldozó tettért cserében a főváros vezetése azt várja, hogy a kormány oldja fel az egyébként évek óta normatívaként járó 32 milliárd forintos idei állami támogatás zárolását, és segítse hozzá a maradék 21 milliárd forint előteremtéséhez-tudta meg az Index.

Okosotthonok és vízparti életérzés Újbudán – Kétnapos nyílt nappal vár a Metrodom River
Iroda

Vége lehet a több évre szóló irodabérletek egyeduralmának? Egyre több cég választ más megoldást

Rekordot döntöttek a külföldi vevők Spanyolországban, a magyaroknak most az erős forint is segít

Ilyen lesz a jövő munkahelye: már nemcsak az elhelyezkedés, hanem a rugalmasság és a dolgozói jóllét is számít

Hónapokig tartó irodakialakítás helyett kész megoldás: erre váltanak a cégek
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon
45 felett vagy, vagy még nincs önerőd? Ezek a lehetőségeid

Az agglomeráció lehet a Wekerle Plusz nyertese

Milliókkal csökkent négy eladó ingatlan ára – Debrecentől Kecskemétig találhatunk most kedvezőbb ajánlatokat

Bírósági ítélet nélkül is utcára kerülhetnek magyar bérlők – 30 településen bukott ki a súlyos jogsértés
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó




