Az összeomlás határán a Malév
Napokon belül elfogyhat a Malév pénze, értesült az Index több forrásból. A csőd azért jönne különösen rosszkor, mert a vállalat eredményei az utóbbi időben látványosan javultak.
A megszűnés szélére került a nemzeti légitársaság, értesült az Index nevük elhallgatását kérő minisztériumi és piaci forrásokból., amit két tényező miatt is szinte biztosra lehet venni. Egyfelől azért, mert hétfő reggel 7 órától a Malévot egy kormányrendelet stratégiailag kiemelt jelentőségű vállalatnak minősítette. A csődtörvény tavalyi módosítása értelmében ez azt jelenti, hogy csődvédelem alá vonták a céget – a hitelezők nem kezdeményezhetnek ellene csődeljárást –, illetve biztosítják, hogy egy majdani csőd- vagy felszámolási eljárásban a vagyongondnok vagy felszámolója állami cég legyen. Másfelől azért, mert a légitársaság tulajdonosai nem döntöttek sem az újabb pénzügyi segítséget jelentő tőkeemelésről, sem a flottabérleti szerződés meghosszabbításáról. Ez azt jelenti, hogy leállt a 2010 eleji visszaállamosítás után megindult, kezdetben eseti, a múlt év végére rendszeressé vált állami Malév-kisegítés.
Tavaly novemberben és decemberben is kapott a légitársaság állami pénzt; előbb 4,2 milliárdos, majd 5 milliárdos tulajdonosi kölcsönt, de most arra kényszerülne, hogy három hónap alatt harmadszorra segítsék ki. Mindezt úgy, hogy az Európai Bizottság január elején szabálytalannak minősített a korábbi évek nagyjából százmilliárd forintnyi állami támogatását is (az uniós vizsgálatban az utolsó tételek még nem is szerepeltek).

Okosotthonok és vízparti életérzés Újbudán – Kétnapos nyílt nappal vár a Metrodom River
Iroda

Vége lehet a több évre szóló irodabérletek egyeduralmának? Egyre több cég választ más megoldást

Rekordot döntöttek a külföldi vevők Spanyolországban, a magyaroknak most az erős forint is segít

Ilyen lesz a jövő munkahelye: már nemcsak az elhelyezkedés, hanem a rugalmasság és a dolgozói jóllét is számít

Hónapokig tartó irodakialakítás helyett kész megoldás: erre váltanak a cégek
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Milliókkal csökkent négy eladó ingatlan ára – Debrecentől Kecskemétig találhatunk most kedvezőbb ajánlatokat

Bírósági ítélet nélkül is utcára kerülhetnek magyar bérlők – 30 településen bukott ki a súlyos jogsértés

Komoly változásokat sürgetnek a magyar ingatlanpiacon: 10 pontos javaslatcsomagot kapott a kormány

Megugrott a forgalom az Otthon Start kivezetése előtt – Lakóingatlan-adásvételi tranzakciószám-becslés és jelzáloghitel-előrejelzés a Duna House-tól
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





