Bekeményített a NAV – kétszer több végelszámolás
2011-ben két és félszer több kényszer-végelszámolást indított a NAV, mint 2010-ben, áll a Bisnode csoporthoz tartozó PartnerControl.hu elemzésében. A „bekeményítés” oka, hogy a NAV tömegesen számolja fel a beszámoló letétbehelyezését és közzétételét elmulasztó vállalkozásokat.
Azon cégek ellen, akik nem adják le mérlegüket, a NAV adóhatósági eljárást indít, melynek eredménytelensége esetén a cégbíróság elrendeli a kényszer-végelszámolást. Erről az intézkedésről a cégbíróság levélben tájékoztatja a céget és a levél kézhezvételétől számítva 15 napja van a vállalkozásnak, hogy a szükséges dokumentumok benyújtásával leállítsa a végelszámolást. 2010-ben 6600 kényszer-végelszámolás indult, 2011-ben pedig már több mint 17 000, ami azt jelzi, hogy a NAV az eddigieknél szigorúbban jár el a beszámolót nem leadó vállalkozásokkal szemben. 2012-ben hatályba lépett új cégtörvény tovább szigorítja a szabályokat kikerülők életét. Januártól ugyanis az adóhatóság megtagadhatja az új adószám kiadását azok esetében, akik 5 éven belül vezető tisztségviselői voltak olyan cégnek, amely 15 millió forintnál nagyobb adótartozást hátrahagyva szűnt meg, vagy adószámát annak felfüggesztését követően jogerősen törölték. A NAV az adótartozók, illetve a dokumentumleadást elmulasztók cégalapításait tiltja ugyan, de sajnos a más vállalkozásokat „átverő” cégeket nem bünteti a rendszer.

Most éri meg igazán új építésű lakást venni! – Akció
Iroda

Vége lehet a több évre szóló irodabérletek egyeduralmának? Egyre több cég választ más megoldást

Rekordot döntöttek a külföldi vevők Spanyolországban, a magyaroknak most az erős forint is segít

Ilyen lesz a jövő munkahelye: már nemcsak az elhelyezkedés, hanem a rugalmasság és a dolgozói jóllét is számít

Hónapokig tartó irodakialakítás helyett kész megoldás: erre váltanak a cégek
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Hirdess most és nyerj egy iPhone 17-et – mutatjuk, hogyan vehetsz részt a játékban!

Félmilliárdos számlát kaphat Szombathely az azbeszt miatt – olyan feltételt szabtak, amit szinte lehetetlen teljesíteni

Közel 5000 budapesti Airbnb-hirdetés lehet szabálytalan – milliárdokat bukhatnak az önkormányzatok

A legjobb lakások nem várnak: így előzheted meg a többi érdeklődőt
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Nem csak a munkavégzés helye: ezért választanak egyre többen szolgáltatott irodát

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat

Így alakul át az irodapiac: a rugalmasság, a technológia és a fenntarthatóság kerül előtérbe

Egyre kevesebben akarnak évekre irodát bérelni – ez lehet az új vállalati modell
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





