Közraktárak: jövőre megvalósulhat a milliárdos ingatlanfejlesztés
Jövő év végére megvalósulhat a Közraktárak területén tervezett milliárdos nagyságrendű, PPP-jellegű ingatlanfejlesztés – rögzíti a Fővárosi Közgyűlés Kiemelt Fejlesztések Bizottsága beszámolója, amelyet a testület kedden határozatképtelensége miatt nem tudott elfogadni.
A Közraktárak-beruházáshoz áprilisra várják az építési engedélyt, s ezt követően megkezdődhet a döntően kulturális jellegű fejlesztés. A projektet megvalósító Porto Kft. és az MKB Bank közti finanszírozási szerződés kedden csak angol nyelven került az ülésen jelenlévő két bizottsági tag elé. Somlyódy Csaba (MSZP) elnök közölte, hogy a hiteles fordítás után a 7 fős testület elé terjeszti az anyagot.
Az úgynevezett Városháza-projekt kapcsán a beszámolóból kitűnt, hogy a beruházás nemzetközi tervpályázatának kiírása februárban, a szakbizottsági döntés után várható. Ikvai-Szabó Imre (SZDSZ) főpolgármester-helyettes elmondta, hogy a koncessziós jellegű ingatlanfejlesztés várhatóan 2010 után valósul meg.
Az óbudai gázgyári területen tervezett ingatlanfejlesztés kapcsán még hiányzik a kerületi szabályozási terv, a településrendezési szerződés, nem történt meg a kármentesítés, a gázmassza eltávolítása, és további vizsgálatra van szükség a finanszírozási kérdésekben is.
A városligeti műjégpálya 4,7 milliárd forintos rekonstrukciójához 3,7 milliárd forintos uniós támogatást kért a főváros. A kormány pozitív döntése után, ami tavaly elmaradt, kezdődhet meg a beruházás előkészítése – tartalmazza a beszámoló.

Budapest helyett, mégis a közelében: ezért lehet jó választás a váci Duna-part
Iroda

Hónapokig tartó irodakialakítás helyett kész megoldás: erre váltanak a cégek

Miért bérelnénk évekre irodát, ha néhány hónap alatt minden megváltozhat?

Nem csak a munkavégzés helye: ezért választanak egyre többen szolgáltatott irodát

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Újbuda fékez, Ferencváros száguld, átrendeződik Budapest újlakáspiaca

Végre megszűnhet a káosz a budai rakparton? Védett bringasáv épül, a parkolóhelyeknek búcsút inthetünk

Kilenc éve zárva, százmilliárdos felújítás előtt áll Budapest ikonikus múzeuma – végre fordulat jöhet!

Alkalmazkodniuk kell az eladóknak: nem kapkodnak a vevők a túlárazott ingatlanokért
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





