Duplázná forgalmát a Gefco Magyarország
A kétmilliárd forintos tavalyi árbevétel megkétszerezését tervezi az idei évre a működését 2006 januárjában kezdett szállítmányozási cég, a Gefco Magyarország Kft.
Az eltelt év alatt a világ egyik legnagyobb szállítmányozási csoportjához tartozó társaság elsősorban autóipari cégekkel – Magyar Suzuki, Delphi, Linamar, Luk Savaria – kötött szállítási szerződést, és a megrendelések növekedése révén rövidesen áthelyezi ezer négyzetméteres, az áruterítést kiszolgáló raktárát az M0-s és M5-ös út találkozásának térségébe.
Amint azt Sébastien Haulet, a kft. ügyvezető igazgatója elmondta, több logisztikai központtal, köztük a BILK-kel is folytatnak tárgyalásokat egyelőre 1500 négyzetméternyi, de később bővíthető korszerű raktár bérletéről. A Gefco Magyarország nem kíván a magyar piacon olyan óriásokkal versenyezni, mint a Huncargo vagy a Waberer’s csoport, ám azok a nemzetközi porondon sosem lesznek akkorák, mint a fél évszázados Gefco. Ehelyett együtműködésre törekszik a cég, így például nagyszámú Waberer’s-kamiont látnak el szállítási megbízással.
A francia PSA Peugeot Citroën konszern tulajdonában lévő Gefco Európa legnagyobb szállítmányozói közé tartozik. Forgalmának 40 százalékát teszi ki a személygépkocsik kiszállítása a gyárakból, másik 40 százalékot a közúti szállítmányozás képvisel, a bevétel ötödét pedig a raktárlogisztikai szolgáltatás adja.
Térségünkben erőteljesen fejleszti tevékenységét a 80 országban 9,5 ezer embert foglalkoztató csoport, így például júniusban nyit a Moszkva melletti Podolszkban egy 20 ezer négyzetméteres logisztikai bázist, és a lengyelországi Wroclaw közelében is egy 10 ezer négyzetméteres raktárkomplexum létesítésére készül.

Budapest helyett, mégis a közelében: ezért lehet jó választás a váci Duna-part
Iroda

Hónapokig tartó irodakialakítás helyett kész megoldás: erre váltanak a cégek

Miért bérelnénk évekre irodát, ha néhány hónap alatt minden megváltozhat?

Nem csak a munkavégzés helye: ezért választanak egyre többen szolgáltatott irodát

5+1 ok, amiért a cégvezetők a szolgáltatott iroda mellett teszik le a voksukat
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Újbuda fékez, Ferencváros száguld, átrendeződik Budapest újlakáspiaca

Végre megszűnhet a káosz a budai rakparton? Védett bringasáv épül, a parkolóhelyeknek búcsút inthetünk

Kilenc éve zárva, százmilliárdos felújítás előtt áll Budapest ikonikus múzeuma – végre fordulat jöhet!

Alkalmazkodniuk kell az eladóknak: nem kapkodnak a vevők a túlárazott ingatlanokért
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon
Retail

Vezércsere a Pennynél, Németországból igazolt új vezérigazgatót az áruházlánc
Október 1-től Philipp Stiehler tölti be a posztot.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





