Még több lakáshitelt vettünk az első félévben
20,8%-kal több lakáshitelt vettek fel Magyarországon 2006 első félévében az egy évvel korábbinál. Az új lakásokra felvehető támogatott forinthitelek visszaszorulóban vannak, s az egyéb lakáscélú támogatott hitelek is visszaesést mutatnak, miközben a devizahitelek esetében ezzel ellentétes tendencia rajzolódik ki – állapította meg a DEM Információs és Gazdaságkutató Iroda legfrissebb Lakáshitel Monitor című kiadványában.
A forinthitelek esetében 2003 I. félévében 104 milliárd, 2004-ben 97 milliárd, tavaly 58 milliárd, az idén az első hat hónapban pedig már csak 43 milliárd forint kölcsönt vettek fel az építtetők. Számuk tehát 15.400-ról 6.860-ra csökkent három év alatt, ahogy az átlagos hitelnagyság is hétmillió forintról 6,3 millió forintra mérséklődött. Az egyéb lakáscélú hitelek a 2003-as 225 milliárdról estek idén június végére 31 milliárd forintra, miközben a szerződések száma 48 ezerről 10 ezer alá csökkent, s az átlagos hitelnagyság 4,7 millióról 3,2 millióra.
A devizahitelek ugyanakkor 2003 első félévének végén 15 milliárdot tettek ki, 2004-ben 47 milliárdot, tavaly 124 milliárdot az idén pedig már 188 milliárdot. A szerződések száma közel megnégyszereződött: 10 ezerről 38.500-ra, s az átlagos szerződéses összeg 1,5 millióról 4,9 millió forintra nőtt.

Zöld technológia, prémium panoráma, városi nyugalom – ezek most a legizgalmasabb új lakóparkok Budapesten és környékén
Iroda

Amikor az iroda nem költség, hanem versenyelőny

Irodapiaci trendek 2026: hibrid munkavégzés, generációs törésvonalak és az észrevétlenül terjedő mesterséges intelligencia

Történelmi padlón az egyik legfontosabb budapesti ingatlanpiaci szegmens – mégis élénk maradt a kereslet

Új logika az irodabérlésben: miért tolódik a piac a szolgáltatott irodák felé?
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Külföldi piacokon elért eredményeiért díjazták a Duna House-t

Így írj olyan ingatlanhirdetést, ami nem csak kattintást hoz, hanem vevőt is

Családi házak Otthon Starttal: napelemes ikerház, kétgenerációs téglaotthon és prémium sorház egy válogatásban

Megszólalt a kormány: százezrek vágtak bele a felújításba – itt tartanak most a lakossági programok
Dizájn

Tisztítják a levegőt és feldobják a teret: 6 szobanövény, ami imádja a párás fürdőszobát is

Két és fél millió forintos vissza nem térítendő támogatást kaphat sok háztartás: hétfőtől lehet pályázni rá

Ötször annyi szobanövény is elfér, ha így rendezed el őket: pofonegyszerű a design

6 olcsó trükk a lakás felfrissítéséhez: sokan félnek tőle, pedig páratlan lesz a végeredmény
Pénz

Hosszú távra terveznek: tízéves partnerséget kötött a Semmelweis OSC és az Indotek Group
Jelentős, hosszú távú együttműködési megállapodást kötött egymással a Semmelweis OSC és az Indotek Group. A vállalatcsoport tízéves szponzorációs szerződés keretében
Adó és jog

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac
Retail

Új pláza épül Budapest mellett, már idén megnyílhat
Az M3-as autópálya mellett valósul meg a beruházás.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





