A turizmus újabb lökést adhat az ingatlanpiacnak
A nemzetközi fesztiválok jót tesznek a magyar ingatlanpiacnak. A nagyobb rendezvények után (időszakosan ugyan), de nagyobb az érdeklődés a budapesti lakások iránt -írja az Engel Group felmérése.
A tehetősebb vendégek például az Opera Fesztivál után érdeklődnek a leginkább, de a Forma 1 vagy akár a Sziget Fesztivál után is érzékelhető néhány százalékos emelkedés. A komolyabb fesztiválokon résztvevő potenciális külföldi vevők inkább az Operaház környékén lévő nagypolgári lakásokat keresik, vagy a város frekventált helyein található, új lakóparkok penthause lakásait részesítik előnyben.
A tanulmány szerint a tehetősebb fesztiválra járók az év nagy részében kiadják lakásaikat, ám a fesztiválok idején gyakran saját maguk használják azokat. Erdős Ildikó, az Engel Group marketingért felelős igazgatója elmdonta, hogy a lakóparkok építőinek érdemes a könnyedebb műfajok iránt érdeklődő, fiatalabb generációk érdeklődését is felkelteni egy-egy projekt iránt, hiszen 3-4 év múlva közülük kerülhetnek ki azok, akik családjukkal együtt Magyarországra költöznek majd dolgozni, valamelyik multinacionális vállalat alkalmazottjaként.
Különösen igaz ez a határmenti projektekre, ahol például a közeli Ausztriából az átlagnál sokkal többen érkeznek egy-egy fesztiválra. Jó példa erre a győri Városrét projekt, amelynek honlapjának látogatottsága megemelkedik egy-egy győri vagy soproni fesztiválután.
A szakember szerint az évente négy-hat millió látogatót vonzó a magyarországi fesztiválok vendégeinek ugyan csak néhány ezreléke vásárol magának itt lakást, ám az ingatlanosoknak a jövőben érdemes ezekre a potenciális vevőkre jobban fókuszálni, hiszen az első negyedév statisztikai adatai azt mutatják, hogy öt éve nem vásároltak olyan kevés ingatlant a külföldiek, mint az első negyedévben. Ebben az időszakban mindössze 1,800 szerződést kötöttek az ingatlanpiaci szereplők.

Modern Duna-parti otthonok, akár Otthon Starttal is az agglomeráció kedvenc városában
Iroda

5+1 érv amellett, hogy a szolgáltatott iroda a legjobb döntés vállalkozásod számára

Irodabérlés új szemlélettel: miért választják egyre többen a szolgáltatott irodákat?

Rugalmas irodák: a modern vállalkozások új alapértelmezett megoldása

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Otthon Start zártkertre is? 2026-tól kinyílik az ajtó – de könnyű belesétálni a jogi csapdába

Eldőlt Salgótarján sorsa – így formálhatja át a városközpontot a nyertes zöld terv

Karácsony Budapesten: ezekben az Otthon Starttal is megvásárolható otthonokban mi is szívesen ünnepelnénk

„Ez már városrombolás” – Vitézy Dávid szerint az Otthon Start mögé bújva darálják le Budapestet
Dizájn

Csak így tüntetheted el a penészt teljesen – Két filléres összetevő kell a szakértő szerint

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

5+1 érv amellett, hogy a szolgáltatott iroda a legjobb döntés vállalkozásod számára

Rugalmas, költséghatékony és fenntartható irodamodell modern vállalkozásoknak

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda a legjobb választás vállalkozásod számára
Retail

Újabb babaáruházlánccal erősített a Mészáros Csoport
Mészáros Lőrinc is megszólalt az üzletről.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





