Mindenki fizet majd luxusadót – Senki nem menekülhet!
Minden ingatlant megadóztat a kormány 2008-tól, nem lesz alsó határ – írja a Magyar Nemzet pénzügyminisztériumi forrásokra hivatkozva. A lapértesülés szerint a kormány a luxusadó kapcsán használt, teljesen irreális és szakmailag hibás értéksávokat kívánja használni az ingatlanok értékmeghatározásához. Egy 15 milliós lakás után már évi 30 ezer forintot kellene fizetni a tervezet szerint. A kormány 500 milliárdos bevételt vár az új adónemtől. A PM sajtóközleményében nem cáfolta a tervezet valódiságát, azonban kijelentette, hogy az ingatlanadó részleteiről döntés még nem született.
Az adó mértékét a PM-es tervezet nem lakáscélú ingatlanok esetében 1%-ban jelöli meg, a lakások és lakóépületek tekintetében pedig sávosan progresszív adóterveket javasol. Az adó 10 millió forintig a lakás értékének 1.5 ezreléke, 10 és 20 millió között 3 ezreléke, 20 és 50 millió között 5 ezreléke, 50 és 100 millió között 1%-a, míg a luxusadóból már megismert 100 milliós határ fölött 1.5%-a évente. Ez azt jelenti, hogy egy átlagos budapesti panellakás után is évi 15,000 forintot kell befizetnie tulajdonosának.
A PM a Magyar Nemzet szerint azzal indokolja az ingatlanadó kiterjesztését a 10 millió forint alatti ingatlanokra is, hogy ellenkező esetben “indokolatlanul jól járnánk azok, akik több – az adó alól mentesülő – ingatlannal rendelkeznek”.
Ez tehát azt jelnti, hogy a kormány szerint ma Magyarországon komoly hagyománya van a kisbefektetők körében a vidéki panellakásokból álló ingatlanportfólió kiépítésének. 10 millió forint alatt ugyanis Budapesten pl. elfogadható állapotú lakást alig találni.
A tervezet szerint a 2008-ban bevezetendő ingatlanadóhoz a luxusadóból már megismert értékövezeteket fogják használni. A luxusadó bevezetése előtt létrehozott értékövezet közel sem egyértelmű tényezők alapján sorolta be az utcákat bizonyos értéksávokba. Az értékövezetek jóindulattal is összevisszaságot és logikátlanságot sugároznak, teljes mértékben nélkülözik a piaci szempontokat, jelenlegi állapotukban egyáltalán nem alkalmasak egy – a luxusadónál vélhetően sikeresebbnek szánt – az egész lakosságot érintő ingatlanadó megvalósításához.
A napilap által közölt tervezet 9 millió forintos átlagos lakóingatlan-értékkel számolt. A mi kalkulációink szerint – a legalacsonyabb, 1.5 ezrelékes kulccsal számolva – az így befolyó adóbevétel kb. 55 milliárd forint lehet, ami jelentősen magasabb a balatonőszödi Gyurcsány-beszédben említett 20 milliárdnál. A mi becsléseink szerint azonban az átlagos lakóingatlan.érték inkább 10-12 millió forint körül alakul ma Magyarországon, s ezt figyelembe véve 60-90 milliárd forintot is elérheti az ingatlanadóból származó bevétel. Ezek a kalkulációk természetesen csak az adóbevételeket veszik figyelembe, nem számolnak az új adófajtával kacsolatos kiadásokkal (aódbeszedés költsége, adminisztráció, stb).