Legtöbben 15-20 millió között vennének lakást
A lakáskeresők leginkább a 15-20 millió forint között elérhető 1,5 ? 2 szobás lakásokat vásárolnák. A legszívesebben a XIII és a XIV. kerületben, valamint Ó ? és Újbudán vennének lakást a kutatásban résztvevők – derül ki a Duna House ingatlanközvetítő-hálózat felméréséből.
A megkérdezettek mindössze 6 százaléka tervezi, hogy 10 millió forint alatt vásároljon lakást, vagyis aki már vásárlásra szánja magát, próbál élhető alapterületű ingatlan birtokába jutni. A kereslet jellemzően a 10-20 millió forint közötti árkategóriában koncentrálódik, a válaszadók több, mint 60 százaléka ezt az intervallumot jelölte meg ? közülük is a legtöbben 15 illetve 20 millió forintos értékhatárban gondolkodnak. A tavaszi felmérés óta jelentősen csökkent a 10 millió forint alatti ingatlanokat keresők aránya, emellett az árplafon fölfelé tolódását jelzi, hogy áprilisban a felmérésben résztvevők 55 százaléka keresett 15 millió forint alatt lakást, jelenleg ez az arány már csak 37 százalék – ezzel párhuzamosan a tavaszi 75 százalékhoz képest most 68 százalék gondolkodik úgy, hogy 20 millió forint számára a felső határ. Erősödött viszont a kereslet a drágább ingatlanok iránt, tavasszal 30 millió forintnál drágábban csak a megkérdezettek 5 százaléka vásárolt volna, ez az arány most már 10 százalék. A maximálisan elkölteni kívánt összeg emelkedésében vélhetően szerepet játszottak az egyre könnyebben elérhető lakáshitel-konstrukciók, valamint az önerő nélküli lakáshitelek, illetve az ingatlanlízing erősödése.

Négy új lakópark, ahol más szintre léphet az otthonteremtés: Duna-parti panoráma, zöld környezet és energiahatékony lakások
Iroda

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

Az iroda már nem csupán munkahely: ezért fordul egyre több vállalat a szolgáltatott irodák felé

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ rugalmasabb megoldást
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Ennyibe kerülhet egy állami bérlakás? A Wekerle-program könnyen milliárdos csapdába sétálhat

Paloták, szigetek és egy romos turistaház is visszakerülhet az államhoz: óriási vagyon sorsáról kell dönteni

Lemaradsz a legjobb lakásokról? Ezzel az appal az árcsökkentésekről is azonnal értesülhetsz

A bérlakás lehet a magyar lakáspiac nagy hiányzó darabja – de egy rossz program többet árthat, mint használ
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég keresi a rugalmasabb megoldásokat

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: így alakítják át a munkahelyeket a jövő irodái
Retail

Így alakul a boltok nyitvatartása az ünnepi hétvégén: ezek az üzletek lesznek nyitva
Mutatjuk a részleteket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





