Színösszeállítás: kiegészítők piszkos szürkével
Minden választás, legyen az parlamenti vagy önkormányzati, hatással van az ingatlanpiacra. Gazdasági szempontból persze mindegy, hogy vörös vagy narancssárga-e egy önkormányzat. Ugyanakkor nem mindegy, hogy a politikusok kezének színe tiszta fehér-e, vagy piszkos szürke. A ragadós szürke valahogy nem áll jól sem vöröshöz, sem a narancshoz, sem a kékhez.
A választások idején azonban mindig kiderül, hogy az ingatlanpiaci szektorhoz szervesen illeszkedő területekre néha beteszi a lábát néhány rosszul öltözött politikus, akit valójában egyáltalán nem érdekelnek a színkompozíciók, csak a pénz.
A szakma persze csak azt szeretné, hogy gördülékenyen menjenek a dolgok. Ha jól működő kapcsolat alakult ki, nehéz átállni. De hát nincs mit tenni. Jönnek az új emberek, hangoztatják a négyéves terveiket, többnyire komoly változást és főként persze javulást ígérve. Aztán előbb-utóbb helyre áll a rend, hiszen mindig is helyre szokott állni.
Most, hogy lezajlottak az önkormányzati választások, talán lesz idő arra is, hogy több napvilágra került ügyben is tisztábban lássunk. Kérdezni pontosan ugyanazokat a politikusokat kell, akiket az önkormányzati választások előtt is kellett? csak most éppen másik padsorban ülnek. A színük azonban nem változott. Vagy vörösek és kékek, vagy zöldek és narancssárgák.

4 új építésű lakópark, ahol a modern otthon és a magas életminőség találkozik
Iroda

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit minden cégvezetőnek érdemes ismernie

Új irodát keres a céged? Így találhatod meg gyorsabban a megfelelő helyet

Az iroda, mint üzleti eszköz: miért választ egyre több vállalat szolgáltatott megoldást?

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Nagy bejelentés készülhet? Lakásfelújítási programról egyeztetett a kormány a szakmával

Új számok érkeztek Európából: csak néhány ország úszta meg a lakásárrobbanást, Magyarország meglepő helyzetbe került

Ezért nem kel el rengeteg lakás hónapokig: ma már jóval több kell egy hirdetésnél

Mostantól bárki belenézhet, mit épít a szomszéd: fontos változást jelentett be a kormány
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ új megoldást

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





