Új területeken az Európai Építő Zrt.
Műemlékfelújítás,
luxuslakások építése, útépítés – ezek azok a területek, amelyekre
kiterjesztette tevékenységét az Európai Építő Zrt., áll a társaság
MTI-hez eljuttatott közleményében.
Az Európai Építő Zrt. (volt Középületépítő Rt.) közel
kétmilliárd forintos jegyzett tőkéjével a legtőkeerősebb hazai
építőipari vállalatok sorába lépett a 49 százalékos tulajdonosi
részesedéssel rendelkező MFB Bank révén. A társaság a közelmúltban
több beruházást is végrehajtott annak érdekében, hogy az építőipar
további területein is megjelenjen.
A hagyományosnak mondható generál-kivitelezés mellett a
műemlék-felújításokra, hasznosításra fókuszál a társaság, de több új
üzletágat is indított. Új terület az ingatlanfejlesztés, több
rezidencia, luxuslakás és egyéb épület van a megvalósítás különböző
fázisaiban. A cég folyamatban lévő munkáinak bruttó értéke ebben az
évben 10,4 milliárd forint körül alakul (350 millió forint várható
nyereség mellett). A jövő évre kötött szerződések összértéke már
most eléri a 7,5 milliárd forintot.
A társaság folyamatos beruházással olyan új speciális gépparkot
alakít ki, amely révén az országban egyedülálló, költséghatékony és
gyors eljárásokat honosít meg különböző mélyépítési területeken,
mint például a réselés, speciális mélyalapozás. Ezekre a gépekre a
vállalat eddig 380 millió forintot költött. A fejlesztések
eredményeként az Európai Építő Zrt. megjelenik az építőipar olyan
szegmenseiben is, mint például az útépítés.

Négy új lakópark, ahol más szintre léphet az otthonteremtés: Duna-parti panoráma, zöld környezet és energiahatékony lakások
Iroda

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel

Az iroda már nem csupán munkahely: ezért fordul egyre több vállalat a szolgáltatott irodák felé

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ rugalmasabb megoldást
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Felújítod a lakást, és közben nem kell teljes bérleti díjat fizetned: különleges pályázat indult Budapesten

Elveszítik kiváltságaikat a balatoni luxusberuházások: végre a helyiek is beleszólhatnak, mi épül a parton

Négy új lakópark Budapesten, ahol a modern otthon és a jó lokáció kéz a kézben jár

Ennyibe kerülhet egy állami bérlakás? A Wekerle-program könnyen milliárdos csapdába sétálhat
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég keresi a rugalmasabb megoldásokat

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ rugalmasabb megoldást

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac
Retail

Így alakul a boltok nyitvatartása az ünnepi hétvégén: ezek az üzletek lesznek nyitva
Mutatjuk a részleteket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





