Elkelt a Centrál Irodaház
Eladta a Centrál-házat Somody Imre, de a kávéházat hosszú távra kibérelte, így az a megszokott módon működik tovább. A sokak által a Plusssz pezsgőtablettáról ismert vállalkozó 1997-ben vásárolta meg a belvárosi, Károlyi Mihály utcai, akkor igencsak felújításra szoruló épületet.
Elkelt a Centrál
Eladta a Centrál-házat Somody Imre, de a kávéházat hosszú távra kibérelte, így az a megszokott módon működik tovább. A sokak által a Plusssz pezsgőtablettáról ismert vállalkozó 1997-ben vásárolta meg a belvárosi, Károlyi Mihály utcai, akkor igencsak felújításra szoruló épületet – mint most lapunknak elmondta – elsősorban a kávéház miatt, a fölötte lévő, összesen ötezer négyzetméternyi irodát befektetésnek tekintette. A befektetés most hozta meg a gyümölcsét, hosszú tárgyalás után a Punto Fa nevű spanyol ingatlanbefektető cég vásárolta meg a parádésan felújított épületet.
Az eladási tárgyalásokat nehezítette a kávéház speciális helyzete. Annak további működtetéséhez ugyanis ragaszkodott Somody Imre, ezért egy kölcsönös kompromisszumokon alapuló, különleges konstrukciót kellett kialakítani. Végül hosszú távú, húszéves szerződést kötöttek, amelynek értelmében a bérleti díj az első tíz évben jóval a piaci ár alatt marad, és csak a második tíz évben, fokozatosan emelkedik arra a szintre. (Mind az eladási ár, mind az induló bérleti díj üzleti titok. A nyitáskor, 2000 januárjában azt írta a Népszabadság, hogy az épületet több százmillióért vásárolta a vállalkozó cége, a Podmaniczky-díjjal elismert rekonstrukció egymilliárdba került, külön a kávéház felújítása és berendezése pedig háromszázmillióba.)
– A megállapodásnak köszönhetően a kávéház működése üzletileg stabil, versenyképes lesz, ez pedig biztosítja a jelenlegi színvonal és célkitűzések megtartását – mondta Somody Imre. – Azaz, továbbra is olyan hely lesz a Centrál, ahol szellemi táplálékot is kínálnak – ígérte.

Lakásárak az egekben, hozam a padlón: a 3%-os hitel már most felforgatta a piacot
Iroda

Irodabérlés újragondolva: miért éri meg szolgáltatott irodát választani?

Találd meg pillanatok alatt a cégedhez illő irodát!

A Váci úton vett fejlesztési telket a WING

Rugalmas irodai megoldás a jövő vállalkozásai számára
Raktár

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév

Harmincszoros bővülés – 15 500 négyzetméterre költözik az iLogistic a CTPark Budapest West logisztikai és ipari parkban

Kelet-Európa a logisztika új motorja – Magyarország a régió központi szereplőjévé válhat
Otthon

Kivonulnak a befektetők a hazai ingatlanpiacról – Egy török nyaraló jóval olcsóbb, mint egy balatoni

Tovább Gyorsult az Ingatlanpiac – Budán 45 Nappal Gyorsabban Kel El Egy Téglaépítésű Lakás

Felpörgött a magyar ingatlanpiac – Budán már 45 nappal gyorsabban kelnek el a téglalakások!

Kiadó exkluzív, polgári lakás Újlipótváros szívében
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Lakatos szakembert keres az Eurogart Kft. – megbízható, hosszú távú állás Óbudán

Csatlakozz az Alkotás Szolgáltató Kft. csapatához műszaki előkészítőként!

Statikus tervező mérnököt keres a KreaBIM Kft. – alkotói szemléletű, változatos projektek Dunakeszin

Víz-, gáz-, fűtésszerelő munkatársat keres az Eurogart Kft. Budapesten
Retail

A kereskedelmi ingatlanpiac 2026-ban: kitart a mérsékelt optimizmus
A Deloitte legfrissebb nemzetközi felmérése szerint a kereskedelmi ingatlanszektor számos kihívással néz szembe, ugyanakkor 2026-ban bővülhetnek azok a cégek, amelyek
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





