Jól megy a szállodáknak
A kereskedelmi szálláshelyeken az idén január-februárban el?z? évinél 1,7 százalékkal több vendégéjszakát, ezen belül januárban 4 százalékkal többet, februárban 0,6 százalékkal kevesebbet regisztráltak, mint egy évvel korábban – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétf?n.
A szálláshelyek teljes bevétele az első két hónapban 22,9 milliárd forint volt, 6,1 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Ezen belül januárban még 9,9 százalékos, februárban már csak 2,3 százalékos volt az emelkedés.
Az első két hónapban a külföldiek 3,9 százalékkal kevesebb, januárban 2,1 százalékkal több, februárban 9,7 százalékkal kevesebb vendégéjszakát töltöttek magyarországi kereskedelmi szálláshelyeken, mint egy esztendővel korábban. Eközben a magyar vendégéjszakák a két hónapban 7,5 százalékkal, januárban 6, februárban 9,1 százalékkal gyarapodtak.
Január-februárban 278.000 külföldi vendég érkezett a kereskedelmi szálláshelyekre, a külföldi vendégéjszakák száma 760 ezer, a belföldieké 819 ezer volt, vagyis összesen a két hónapban 1,579 millió.
Idén január-februárban a kereskedelmi szálláshelyek bevételeinek 49 százaléka a szállásdíjakból, 28 százaléka a vendéglátóegységek forgalmából, 23 százaléka az egyéb szolgáltatásokból származott. A szálláshely-szolgáltatás január-februári árindexe 4 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest.
A vendégek és vendégéjszakák számának átlagot meghaladó 11, illetve 12 százalékos bővülése a szállodákban volt tapasztalható. A kereskedelmi és magánszálláshelyek az év első két hónapjában 310 millió forint értékben fogadtak el üdülési csekket.

Újépítésű lakóparkok Budapesten – Zöld megoldásoktól a vízparti luxusig
Iroda

Nagyobb raktárt bérelne a belváros közelében? Itt irodákat is talál!

Szolgáltatott irodák – rugalmas és költséghatékony megoldás a mai energiaárak mellett

Kiadó magasraktárak és irodák Budapesten, a XI. kerületben – Kiváló megközelíthetőség, modern környezet, rugalmas feltételek

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda a legjobb irodabérlési megoldás
Raktár

Egyedülálló lehetőség: bérelhető majd megvásárolható területek az APCT Condo logisztikai központban

Nagyobb raktárt bérelne a belváros közelében? Itt irodákat is talál!

Kiadó magasraktárak és irodák Budapesten, a XI. kerületben – Kiváló megközelíthetőség, modern környezet, rugalmas feltételek

Kiadó iroda és raktár a XVIII. kerületben – prémium minőség, rugalmas bérleti lehetőségek
Otthon

Értesülj elsőként az ingatlan árak csökkenéséről – Töltsd le az OtthonTérkép mobilappot!

Jön az Otthon Start, és vele az árrobbanás? – Így is luxus maradhat a lakásvásárlás Magyarországon

Rákosrendező átadása elhúzódik – a főváros már fizetett, de a kormány még mindig nem adja oda a területet

Óriási fordulat az Otthon Startban: ezrek juthatnak lakáshoz minden eddiginél gyorsabban – itt a teljes lista a változásokról!
Dizájn

Így tisztítsd az air fryert dörzsölés nélkül: pár perc alatt makulátlan lesz

Extra tárolóhelyet adnak a legapróbb fürdőben is – 5 csodás polcötletet mutatunk

Így mindig tiszta marad a lakás: 5 apró trükk, ami nagyon könnyen szokássá válhat

Ezért dugd be a lefolyót utazás előtt: borzasztó látványra érhetsz haza
Pénz

Meghozta a döntését a Kúria a devizahitelesek ügyében
Jogegységi határozat született az EU-s ítélet nyomán a tisztességtelen tájékoztatással kapcsolatban.
Adó és jog

Miért hagyják ott a fiatal magyarok a munkahelyüket? – A Z generáció új elvárásai a munkaerőpiacon

Kínos kérdések, rejtett stresszfaktorok – így készülj fel jól az állásinterjúra

Jön az újabb AI-robbanás: mindössze 7 hónapunk maradt a felkészülésre?

Klímaszerelőként dolgoznál vasúti járműveken? Itt a lehetőség!
Retail

Válaszolt a teljes kivonulással kapcsolatos kérdésre a Spar
Kisújszálláson augusztus 24-én végleg bezárja üzletét.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó
