Nincs több befagyasztott alap Németországban – Vége a bizalmi válságnak
Újra megnyitották az utolsó, még zárolt nyíltvégű ingatlanalapot Németországban. A KanAm ugyanis bejelentette, hogy második befagyasztott alapja, az US-Grundinvest is újra kereskedhetővé tette. A januárban befagyasztott alap értéke a cég közlése szerint azóta 3.3 százalékkal emelkedett.
Ezzel végleg lezártnak tekinthető az a bizalmi válság, ami a német ingatlanszektorban alakult ki, miután decemberben a Deutsche Bank likviditási nehézségekre hivatkozva befagyasztotta a Grundbesitz-Invest nevű nyíltvégű ingatlanalapját. A 6 milliárd euró értékű alapot a zárolás után 2.4 százalékkal értékelték le.
A problémát alapvetően a lecsökkent likviditás és a túlértékeltség okozta. A befagyasztást megelőző napon – a befektetői pánikhangulatban – mintegy 300 millió eurónyi tőkét vontak ki az alapból. Grundbesitz-Invest-et március elején nyitották meg újra, ami a bizalom helyreállását jelezte az egész piac számára, hiszen a Deutsche Bank alapja tekinthető a nyíltvégű ingatlanalapok zászlóshajójának.
A Grundbesitz-Invest-en kívül további két alapot fagyasztottak be a megrendült bizalom okozta eladási roham miatt. A KanAm által kezelt Grundinvest-et és US-Grundinvest-et januárban zárolták. A Grundinvest-et március végén indították újra, míg a főleg az Egyesült Államokra koncentráló US-Grundinvest-re mostanáig kellett várni.
A 22 millió eurós US-Grundinvest az elmúlt hetek során értékesítette két amerikai irodaépületét Chicago-ban és Philadephia-ban, a pontos vételárat azonban nem közölte a KanAm. A cég szerint a zároláskor eladni akaró befektetők 55 százaléka gondolta meg magát mostanra, ami jelzi, hogy a nyílt végű ingatlanalapokkal szembeni bizalmi válság lezárult.

Modern Duna-parti otthonok, akár Otthon Starttal is az agglomeráció kedvenc városában
Iroda

5+1 érv amellett, hogy a szolgáltatott iroda a legjobb döntés vállalkozásod számára

Irodabérlés új szemlélettel: miért választják egyre többen a szolgáltatott irodákat?

Rugalmas irodák: a modern vállalkozások új alapértelmezett megoldása

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Erre senki nem számított: ezért robbant fel a magyar lakáshitelpiac 2025-ben

A bankok kimondták az igazat: eddig tarthat az Otthon Start lendülete

Ezeket a hibákat követik el a legtöbben ingatlaneladáskor – te viszont simán elkerülheted őket

Síremléktől tequilagyárig – ezek a világ leglátványosabb téglaépületei 2026-ban
Dizájn

Tartós tisztaságot varázsol a lakásba: 11 dolog, amiről nem szabad megfeledkezni

Csak így tüntetheted el a penészt teljesen – Két filléres összetevő kell a szakértő szerint

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána
Pénz

Példátlan ítélet született a bíróságon, 40 millió forintot kell fizetnie a banknak egy devizahitelesnek
A felvett összeg háromszorosát fizette vissza egy gyulai család.
Adó és jog

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

5+1 érv amellett, hogy a szolgáltatott iroda a legjobb döntés vállalkozásod számára

Fenntarthatóság, jóllét, rugalmasság: ezek a feltételek diktálnak az irodabérlésnél

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés
Retail

Újabb babaáruházlánccal erősített a Mészáros Csoport
Mészáros Lőrinc is megszólalt az üzletről.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





