Újabb Árkád bevásárlóközpont épül
A bevásárlóközpont Gy?rött épül egy 25 milliárd forintos beruházás keretében. A kétszintes, 35 ezer négyzetméteres létesítményt a nemzetközi ECE cég a Rába gyár egykori központjának helyén építi.
Az épület már szerkezetkész állapotban van, rövidesen kezdődik a belső kialakítás, amelybe bevonják az üzletek bérlőit is. A bevásárlóközpontban mintegy 125 üzlet kap helyet. Az üzletközpontot az ősz folyamán adják át.
A beruházási összeg 7 százalékát a szomszédságában létesülő körforgalom építése teszi ki – közölte a sajtótájékoztatón Hegyi Ferenc, a kft. centermanagere. A körgeometriájú jelzőlámpás csomópont – amilyenhez hasonló Magyarországon még nem épült – a város vagyonát gyarapítja, nem kerül a befektetők tulajdonába – mondta Daróczi Ferenc, az ECE Budapest Kft. projektvezetője.
A kivitelezést úgy kell elvégezni, hogy ez idő alatt a csomópontot nem tudják lezárni a forgalom elől, mivel a magyar-szlovák határhoz, a vámosszabadi átkelőhöz vezető főút részét képezi. Az építkezés miatt az autósoknak a nyár végéig forgalmi dugókkal kell számolniuk – mondta Pósfai József, a Strabag Zrt. HC Direkció cégvezetője. Az új csomópont naponta 50-55 ezer jármű áteresztését teszi majd lehetővé. Jelenleg naponta 30 ezer jármű közlekedik a kereszteződésben.
Az ECE nemzetközi fejlesztő cég az Otto csoporthoz tartozik, Nyugat-Európában 83 bevásárlóközpontot épített egyebek között Németországban, Lengyelországban, Ausztriában, Csehországban. Magyarországon Budapest és Pécs után Győrött invesztál.

Már beköltöztek az első lakók a Novus Ligetbe: kézzelfoghatóvá vált a XV. kerület egyik legígéretesebb lakópark-fejlesztése
Iroda

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda lehet a vállalkozások következő lépése

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Vészhelyzetben 25 ezer család? Hamarosan dönthet a kormány a babaváró hitelesek sorsáról

Hiába keresel félmilliót? Van, ahol még 11 évnyi fizetés sem elég egy családi házra

Drágám, az újépítésű lakások összementek!

Kettészakadt az ingatlanpiac: az állami támogatások határozzák meg, ki tud most lakást venni
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





