Megnyitotta kapuit az Euro Square
Euro Square 2006. április 23-án ünnepélyes keretek között hivatalosan is
megnyitotta kapuit.
Ez az épület egy romhalmaz volt, (221 épület Ganz gyártelepen)
engedélyek nélkül, elhagyatottan, használaton kívül, majd jött az
Aranycentrum Kft. és a meghatározó jellegű tőkével, kitartással és
türelemmel, vitték véghez azt, a hatalmas változást, amelyet ma
mindannyian láthatunk az adott helyen.
Az Aranycentrum Kft. a felújítási és átalakítási munkálatokat a
magyar építésügyi és szakhatósági előírások betartásával végezték,
melynek eredményeképpen ma már mindennemű hatósági és szakhatósági,
valamint működési engedéllyel rendelkeznek.
Hogy mennyire szakszerűen sikerült ez a beruházás ezen az
épületen, azt mi sem bizonyítja jobban, hogy ezt az épületet védetté
nyilvánították, így a város és a kerület szabályozási tervében
megkapta a végleges fennmaradási engedélyt, ami gyakorlatilag a
következő 100 évre biztosítja a fennmaradását és funkcióját.
Több mint száz ázsiai és európai importőr közvetlen árusítással
gyári áron folytat kereskedelmi tevékenységet az adott helyen.
Az Euro Square elnevezésű kereskedelmi központ hivatalosan
megszerezte nagykereskedelmi és kiskereskedelmi működési engedélyt a
Kerületi Önkormányzattól.
A Józsefvárosi piac 3. számú kapujával szemben helyezkedik el,
(Kőbányai út 29. szám, 221 épület) mely 3 év folyamatos
fejlesztésének eredményeképpen fokozatosan piaccá alakult át.
Jelenleg azt már az Európai Unió szabványainak is megfelelő,
tekintélyes nagykereskedelmi piaccá fejlesztettük.
A Kereskedelmi Központ kereskedőinek nagy része gyártóként
közvetlenül gyári áron értékesít, ezért, mind minőségileg, mind az
ár tekintetében a legnagyobb garanciát biztosít, szóval a
legkedvezményesebb áron dolgozik nagykereskedelem és kiskereskedelem
során egyaránt.

Budapest egyik legzöldebb lakóparkja most mutatja a legszebb arcát – így hűti a várost a Metrodom Green
Iroda

Vége a többéves irodabérletek korszakának? Egyre több vállalat vált rugalmas megoldásokra

Az irodapiac új korszakba lépett: már nem az a kérdés, kell-e iroda, hanem az, hogy milyen

Irodát bérelni ma már egészen mást jelent: egyre több cég vált szolgáltatott irodára

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit minden cégvezetőnek érdemes ismernie
Raktár

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt
Otthon

Holnap indul a roham, most még lehet jó albérletet találni – Így találhat olcsóbb bérleményt, aki nem várja meg az augusztusi keresleti csúcsot

Nemcsak kevesebb lett a vevő az ingatlanpiacon, de változott a hozzáállásuk is

Lapos a hangulat az ingatlanpiacon, de hosszabb távon még mindig látványos a drágulás

Nem az számít, mennyi hitelt kapsz: ezt érdemes átgondolni, mielőtt személyi kölcsönt veszel fel
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ új megoldást

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait
Retail

Eszkalálódik az IKEA-sztrájk, csütörtök délután 3-ig folytatódik a munkabeszüntetés
Elégedetlenek az áruház magyarországi dolgozói.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





