Logisztikai központot hoz létre a Rhenus Győrött
Logisztikai központot létesített az első ütemben közel hatmillió eurós (1,5 milliárd forint) költséggel a német Rhenus csoport a győri ipari parkban – mondta a csütörtöki átadáson Gerhard Breusch, a Rhenus Kft. ügyvezetője.
Tájékoztatása szerint a 6,4 hektáros területen első lépcsőben 5 700 négyzetméteres csarnokot létesítettek. A beruházás rekordidő alatt valósult meg.
Elsősorban az autóiparnak szolgáltat a cég
A cég Győrött elsősorban az autóipar számára végez magas hozzáadott értékű logisztikai szolgáltatásokat, beleértve a modul-összeszerelést is. Győrött legfontosabb partnerük az Audi, továbbá a lökhárítót gyártó német Rehau, a küszöböt szállító olasz Plastal, illetve az Edscha. Jelenleg húszan dolgoznak a győri társaságnál egy műszakban. A nyár közepén indul a második műszak, majd késő ősszel a harmadik. Ezzel összefüggésben a mostani létszámot megháromszorozzák.
A beruházást folytatják, a második ütemben mintegy kilencezer négyzetméteres logisztikai raktárcsarnokot emelnek, amelyben elektronikai termékek, fogyasztási cikkek és acéltermékek is helyet kapnak majd.
A Rhenus csoportról
A Rhenus csoport Európa tizenöt országában van jelen, 11 ezer munkatársa több mint 200 telephelyen dolgozik. Az autóipari logisztikában az Audin kívül a DaimlerChrysler és a Ford is üzleti partnere. A cég a közelmúltban vásárolta meg az Interspe Hamann Groupot (IHG), amellyel együtt árbevétele meghaladja a 2,3 milliárd eurót. A Rhenus a Rethmann csoporthoz tartozik, amely a logisztikán kívül foglalkozik egyebek között hulladék-újrahasznosítással és vízkezeléssel is.

Duna-parti otthon Vácon: új lakópark épül Otthon Start-kompatibilis lakásokkal
Iroda

5+1 ok, amiért a szolgáltatott iroda lehet a vállalkozások következő lépése

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Ezeket a családi házakat még meg lehet venni Otthon Starttal: balatoni otthontól a panorámás hegyvidéki házig mutatunk példákat

Váratlanul lezárták Budapest egyik legismertebb kilátóját: komolyabb lehet a baj, mint elsőre hitték

Budapesti lakásárból új családi ház: sokan nem számolnak a lehetőséggel

Új trend hódít Amerikában: a gazdag szülők már házat vesznek a gyerekeknek, de komoly feltételeket szabnak
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem ugyanaz az iroda: három erő alakítja át a piacot 2026-ban

5+1 érv, amiért a jövő irodája már nem hagyományos bérlésben működik

Amikor az iroda már nem teher, hanem versenyelőny: így változtatják meg a cégek a játékszabályokat
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





