Szeptember 1-től zöld kártya a lakásokra
Az épületek energetikai jellemzőinek meghatározásáról – az úgynevezett zöld
kártyáról – tett közzé rendeletet a regionális fejlesztésért és
felzárkóztatásért felelős tárca nélküli miniszter a Magyar Közlöny
legújabb számában.
A jogszabály május 29.-én lép hatályba, de az új épületek közül
csak azokra kell alkalmazni, amelyek engedélyeztetési eljárása
szeptember 1-je után indul.
A házak zöld kártyája gyakorlatilag egy számítás végeredménye,
amely meghatározza, hogy egy épület energetikailag megfelelő-e.
A Magyar Közlönyben most megjelent rendelet csak az 50
négyzetméternél nagyobb alapterületű lakóépületekre írja elő a
számítás elvégzését, de csak akkor, ha azt évente 4 hónapnál
hosszabb ideig lakják, vagyis az üdülőkre nem kell alkalmazni.
Ugyancsak nem vonatkozik a rendelet a műemlék épületekre.
Az épületek energetikai jellemzőinek meghatározása során több
feltételnek kell megfelelnie a háznak. Külön táblázat foglalja össze
azt, hogy mekkora lehet a falak, tetők, ablakok hőátbocsátása. Ez
azonban csak az egyik fontos tényező, ugyanis számba kell venni a
hőhidakat (például az ablakok feletti, nem megfelelően hőszigetelt
áthidalókat), a fűtési rendszer energia igényét, annak veszteségeit,
sőt a fűtéshez felhasznált villamos energiát is. A világítás, a
hűtés és a gépi szellőzés energia igénye is megjelenik a
számításokban. A végső szám az összesített energetikai jellemző,
amely az épület felület/térfogat arányára figyelemmel adja meg annak
energia igényét.
Az új épületeknek akkor kell megfelelniük a rendelet
előírásainak, ha az engedélyezési eljárás az idén szeptember 1-je
után indul. A meglévő épületek közül az 1000 négyzetméter hasznos
alapterületűek felújítása során kell alkalmazni az előírásokat.
Ezeknél további feltétel, hogy a felújítás költsége meghaladja az
épület értékének egynegyedét.

Nem csak lakások épülnek: ezek a projektek már a jövő városi életére készülnek
Iroda

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Balatoni lakást vennél Otthon Starttal? Már alig maradt szabad ingatlan a MyLelle Residenceben

Ezért maradsz le a legjobb lakásokról – és sokszor észre sem veszed

Jöhet a fordulat a lakáshiteleknél? Hamarosan már a mesterséges intelligencia mondhatja meg, kapsz-e hitelt

Elindult a karbonverseny az építőiparban: új útmutatók mutatják meg, hogyan készülhetnek fel a cégek a zöld átállásra
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Átalakul az irodapiac: ezért fordulnak egyre többen a szolgáltatott irodák felé

Már nem ugyanaz az iroda: három erő alakítja át a piacot 2026-ban

5+1 érv, amiért a jövő irodája már nem hagyományos bérlésben működik
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





