Mi a közös Budapestben és Sorrentoban?
Csak az tudja, aki mindkét városban járt. Mindkét helyen egyre több angol nyelvű újsághírdetést lehet olvasni, körülbelül azonos tartalommal. Mindkét helyen csábítóak az ajánlatok, igaz, a nápolyi öböl partjára több napfényt ígérnek, mint a Dunánál, de ez nem sportszerű, hiszen mégiscsak az olaszok vannak délebbre.
Szóval mi az, ami összeköti a két várost? Az, hogy egyformán rohamozzák őket az angol, a skót és az ír ingatlanbefektetők. Budapestről már sokat hallottunk, nem nagy kunszt, ha szigetországiak lakásfelvásárlásaitról hallunk. Más a helyzet Sorrentoval. E festői kisvárosban egy jóval drágább árszinvonal mellett is vonzónak találták a villákat és a tengerparti házakat, lakásokat.
Egy 80-85 négyzetméteres lakásért 200-220 ezer eurót kell leszurkolni. A helyi idegenforgalmi hivatal vezetője szerint hamarosan közvetlen repülőjárat indul Belfast és Nápoly között, így még több ír jöhet a városkába. Évente egyébként 750-800 ezer külföldi keresi fel Sorrentot, ezek közül 350 ezer brit.
Néhány napja a magyar turisták és pénzes befektetők is könnyebben körülnézhetnek, hiszen a SkyEurope közveten Budapest-Nápoly járatot indított. Bátor magyar ingatlanbefektetőről egyelőre nem hallani, de ha már az íreknek is megéri, talán nem kell sokat várni az első nagyobb tranzakcióra.

Modern otthonok a fővárosban és a Balatonnál – exkluzív lakóparkok különböző életstílusokhoz
Iroda

Szolgáltatott irodák: rugalmas és költséghatékony megoldás a modern vállalkozások számára

Bérelhető irodák Budapest XIII. kerületében – Metropol Office a Tüzér utcában

Szolgáltatott irodák: miért választják egyre többen a rugalmas irodabérlést?

Eladó ipari ingatlan sokoldalú hasznosítási lehetőségekkel Győr Nádorvárosban
Raktár

Új magyar raktár a világ legnagyobb logisztikai vállalatánál: megkezdte működését a DSV környezetbarát szigetszentmiklósi raktára

Eladó ipari ingatlan sokoldalú hasznosítási lehetőségekkel Győr Nádorvárosban

Kiadó raktárak könnyedén – így találhatsz gyorsan megfelelő raktárt!

Egyedülálló lehetőség: bérelhető majd megvásárolható területek az APCT Condo logisztikai központban
Otthon

Itt a mesterterv a Mini-Dubaj helyett születő új álomvárosról Rákosrendezőn!

Milliók fűtik az utcát! – Drámai helyzetben a magyar otthonok, de itt a mentőöv

Mit szólnál egy tengerparti, panorámás luxusvillához?

Ingatlan eladás gyorsan és sikeresen – tippek a hatékony lakáshirdetéshez
Dizájn

Ezzel soha ne pucold a mosógépet, mert tönkreteszi – Kevesen tudják, hogy milyen nagy kárt okozhat

Ezt sokan elmulasztják a házukkal kapcsolatban, pedig több százezres büntetés járhat érte: figyelmeztet a NAV

Felújította a brit házaspár a konyháját: döbbenetes, mire bukkantak a padló alatt

A legdurvábban odaégett zsírt is félperc alatt lehozta: elvetemült ez az új takarítós trend
Pénz

Stratégiai együttműködést kötött a Gránit Alapkezelő és a Mathias Corvinus Collegium
A Gránit Alapkezelő és a Mathias Corvinus Collegium (MCC) által 2025. szeptember 18-án aláírt stratégiai együttműködés célja, hogy a Gránit
Adó és jog

Csatlakozz a Maschinenring Magyarország csapatához Kecskeméten!

Szendvicskészítő állás a Nimbus Pékségnél Szomoron – csatlakozz egy nagyszerű csapathoz!

Szabász munkatársat keres a szolnoki H.I.D. Textil Kft.

Dajkát keres a Brumi Óvoda – Csatlakozz szeretetteljes közösségünkhöz!
Retail

Válaszolt a teljes kivonulással kapcsolatos kérdésre a Spar
Kisújszálláson augusztus 24-én végleg bezárja üzletét.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó
