Szerdán hirdeti meg a Club Aligát a KVI
A Club Aliga üdülőingatlan vagyonkezelési-, illetve tulajdonjogára szerdától
nyílt pályázat útján keres befektetőt az ingatlant kezelő Kincstári
Vagyoni Igazgatóság (KVI) – mondta az MTI-nek Zelles Sándor, a KVI
vezérigazgatója kedden.
A vezérigazgató elmondta: a négy részből álló ingatlant egyben
értékesítik, ezen belül a kikötőt is magában foglaló Aliga I.
esetében a 25 évre szóló vagyonkezelői jogot hirdetik meg.
A KVI július 25-ig vár árajánlatokat a befektetőktől, a
pályázatokat várhatóan egy hónap alatt bírálják el.
Hozzátette: a pályázatot ármegjelölés nélkül írták ki, és
céljuk, hogy mind az önkormányzat, mind a helyi lakosok, mind a
beruházó számára kielégítő megoldás szülessen.
Az 55 épületet, valamint uszodát, kikötőt és sportpályát is
magában foglaló ingatlan iránt több befektető is érdeklődött, a
kiírás szerint a vállalkozónak turisztikai célú beruházást kell
megvalósítania a területen.
Zelles Sándor úgy fogalmazott, hogy “nagy reményekre” adnak
alapot a befektető-jelöltekkel folytatott eddigi tárgyalások.
A Veszprém megyei bíróság februárban másodfokon is elutasította
az Egészségügyi és Szociális Ágazatban Dolgozók Demokratikus
Szakszervezetének (EDDSZ) a Club Aliga használati jogára szóló
igényét. A korábban az egészségügyi tárca vagyonkezelésében működött
ingatlan tavaly került vissza a KVI kezelésébe.
A balatoni ingatlan rendezésére nincs terv, a vevőnek az
önkormányzattal kell megállapodnia a felhasználásról.

Nem csak lakások épülnek: ezek a projektek már a jövő városi életére készülnek
Iroda

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Már nem akarnak évekre beragadni a cégek: ezért robbanhatnak be a szolgáltatott irodák

Teljesen átalakul az irodapiac: ami jön, arra kevesen vannak felkészülve

Az iroda már nem csak helyszín: így formálja át a piacot a rugalmasság, a wellbeing és a fenntarthatóság
Raktár

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban

Tudtad? Már pár kattintással megtalálhatod cégednek az ideális raktárt

A magyar beruházó döbbenetes tempóban pörgeti az ingatlanfejlesztéseket
Otthon

Balatoni lakást vennél Otthon Starttal? Már alig maradt szabad ingatlan a MyLelle Residenceben

Ezért maradsz le a legjobb lakásokról – és sokszor észre sem veszed

Jöhet a fordulat a lakáshiteleknél? Hamarosan már a mesterséges intelligencia mondhatja meg, kapsz-e hitelt

Elindult a karbonverseny az építőiparban: új útmutatók mutatják meg, hogyan készülhetnek fel a cégek a zöld átállásra
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Amikor az iroda már nem költség, hanem stratégiai előny: így írják át a cégek a működés szabályait

Átalakul az irodapiac: ezért fordulnak egyre többen a szolgáltatott irodák felé

Már nem ugyanaz az iroda: három erő alakítja át a piacot 2026-ban

5+1 érv, amiért a jövő irodája már nem hagyományos bérlésben működik
Retail

Saját részvényeit vásárolja vissza a Telekom
Legfeljebb ötven milliárd forintig vesznek részvényeket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





