Újabb két üzem a Nyíregyházi Ipari Parkban
Újabb két üzem kezdi meg működését a Nyíregyházi Ipari Parkban: júniusban adják át az osztrák Chemie vegyipari, július végén-augusztus elején pedig a Jászplasztik Kft. műanyagipari gyárát – közölte Diczkó József, a gazdasági területet működtető helyi társaság ügyvezető igazgatója.
A Jászplasztik hárommilliárd forint értékű beruházással épült üzeme a parkban működő egyik cégóriás, a svéd Electrolux beszállító cége lesz, míg az osztrák cég színező termékeket gyárt majd a 700 millió forintos befektetéssel létrehozott gyárában – mondta a Nyíregyházi Ipari Park Kft. vezetője.
Kiemelte: ezzel tizenháromra nő a 100 hektáros területen már működő cégek száma, amelyek a két új üzemmel együtt közel ötezer dolgozót foglalkoztatnak majd. Diczkó József elmondta: a nyírségi ipari parkban jelenleg mindössze 7,2 hektár beépíthető szabad terület található, ezért megkezdték a terület újabb 100 hektárral történő bővítését.
Plusz 50 hektár még a nyáron
Még a nyáron szeretnék az első ötven hektárt biztosítani, a második félévben pedig meg is kezdik annak közművesítését. A termelői infrastruktúra kiépítésére egy projektcéget hoztak létre, amelynek az ipari park kft. mellett egy fővárosi vállalkozás – nevét csak később hozzák nyilvánosságra – a másik társtulajdonosa. A költségeket a projektcég finanszírozza majd és értékesíti a közművesített területet a további ipari befektetőknek.
Eddig 60 milliárd forintnyi beruházás valósult meg
Az eladott területen 2005 végéig 60 milliárd forint értékű beruházás valósult meg, s az új munkahelyek létrehozásával 4,7 százalékra csökkent a munkanélküliségi mutató a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhelyen – tette hozzá Diczkó József.

Pozitív tapasztalatok! – Megtörtént az első vevői bejárás az Albion32 lakóparkban
Iroda

Florian Nowotny az Indotek Group csoportszintű gazdasági igazgatója

A munkavállalói well-being ma már stratégiai befektetés

BÉRELHETŐ IRODATEREK: 90 m², 126 m², 150 m² – Válassza ezt az irodát, ha fontos cége presztízse!

Kiemelkedő tranzakciós eredményeket ért el a WING Csoport 2024 Q4-ben
Raktár

Ne maradjon le róla! Elképesztő iroda- és raktárbérlési lehetőség Budapesten!

Ne hagyja ki! Budapest legjobb irodái és raktárai a XI. kerületben várják!

Hatalmas raktárak és rugalmas irodák rendkívül jó áron – Ne maradjon le erről az ajánlatról!

Ne szalassza el! Így találhatja meg a tökéletes irodát vagy raktárt villámgyorsan!
Otthon

DÜBÖRÖG A SZEGEDI INGATLANPIAC – A Duna House újabb irodát nyit a vármegyeszékhelyen

Hatalmas szakadék a hirdetési és a valós árak között – nézd meg, hol buknak a legtöbbet az eladók!

Botrány Pécsen! Lebonthatják a Vásárcsarnokot – Parkolóház vagy mélygarázs épülhet a helyére

Brutális zuhanás az építőiparban: Tovább süllyed a szektor 2025 elején!
Dizájn

3 millió forint állami támogatás igényelhető lakásfelújításra: erre költik a pénzt a legtöbben

Minden odaégett koszt eltüntet a kenyérpirítóról: csak ecet és alufólia kell hozzá

5 pont a konyhában, ami brutális baktériumtelep: sokan elfelejtik takarítani

Így lesz trendi a lakásod idén: lakberendezővel jártuk körbe a bútorkiállítást
Pénz

Saját autóiparának hozhat veszteségeket az EU lépése
Nehéz helyzetbe kerülhetnek az európai autógyártók a 2025-ös CO2-célkitűzések miatt. Ha nem találnak mielőbb megoldást arra, hogy kezeljék a szigorításokkal
Adó és jog

Fiatal vagy? Akkor esélyes, hogy a stressz tönkreteszi az életed – és még sportolni sincs erőd!

A munkavállalói well-being ma már stratégiai befektetés

Csatlakozz egy szuper csapathoz – Recepciós-Büfés álláslehetőség a Római Teniszakadémián!

Csatlakozz a Római Teniszakadémia csapatához – Szerkezetlakatos álláslehetőség!
Retail

Pogátsa Zoltán az árrésstopról: Már az ókor óta tudjuk, hogy az állami beavatkozásnak több a kára, mint a haszna
A Levegő Munkacsoport szerint az árréstop alá eső termékek fogyasztását inkább korlátozni kellene.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó
