Átadták az ideiglenes Corvin sétányt
Ünnepélyes
szalagátvágással átadták az ideiglenes Corvin sétányt Budapesten a
VIII. kerületben; a nemzeti színű szalagot Demszky Gábor
főpolgármester, Csécsei Béla kerületi polgármester és a Futó Péter,
a beruházó cég elnöke vágta át szerdán
Budapest új városnegyede épül meg a Futó utca-Vajdahunyad
utca-Práter utca-Üllői út által határolt területen – mondta Demszky
Gábor, hozzátéve, hogy ez a beruházás kiemelkedik a többi fővárosi
fejlesztés közül.
Csécsei Béla, Józsefváros polgármestere a sajtótájékoztatón
átadott egy stafétabotot a beruházó cég vezetőjének, Futó Péternek,
jelképezve ezzel azt, hogy az önkormányzat elvégezte a rá háruló
feladatot és most bár a beruházó elkezdheti az építkezést.
A beruházás során összesen több mint 300 ezer négyzetméteren
lakások, irodák, kulturális helyszínek, szórakozóhelyek,
kereskedelmi egységek épülnek, valamit a Corvin tudásközpont is itt
kap majd helyet. Az építkezés első szakasza ősszel indul – mondta
Futó Péter, a Futureal-csoport elnöke.
Hozzátette: egy olyan város lesz a városban, ahol komoly üzleti
negyed alakul ki, több mint háromezer lakás épül, és itt lesz a
főváros egyik legszebb sétánya.
Szeptemberben elkezdik építeni a Nagytemplom utca és Tömő utca
sarkán a Premier Házat, amelyben 180 lakást alakítanak ki, majd
elkezdik a Corvin sétány melletti terület beépítését is, amellyel
párhuzamosan a sétány első száz métere is elkészül.
A sajtótájékoztatón kapott prospektus szerint a beruházás
2012-ben fejeződik be, és 125 milliárd forintba kerül.

Ezekben a lakóparkokban már nem csak egy lakást, hanem életérzést is kapsz
Iroda

A jövő irodája már egészen másról szól: rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság kerül a középpontba

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég keresi a rugalmasabb megoldásokat

Már nem csak egy hely, ahol dolgozni kell: ezért választ egyre több cég szolgáltatott irodát

5+1 érv a szolgáltatott iroda mellett, amit egyre több cégvezető ismer fel
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Fordulat a magyar építőiparban: évek óta nem látott mélypontra zuhantak az új beruházások

Betiltották az Airbnb-t, mégsem tűntek el: milliárdos feketepiac alakult ki Budapesten

Így adhatod el gyorsabban a lakásodat: 7 egyszerű trükk, amivel kitűnhetsz a mezőnyből

Elkészült a törvényjavaslat: visszakerülhet Budapesthez több ikonikus közterület
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Az iroda már nem csupán munkahely: ezért fordul egyre több vállalat a szolgáltatott irodák felé

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon
Retail

Így alakul a boltok nyitvatartása az ünnepi hétvégén: ezek az üzletek lesznek nyitva
Mutatjuk a részleteket.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





