Ecostat: kevesebb lakás, és olcsóbban épül az idén
Az idén a múlt
évinél kevesebb, 38-40 ezer lakás felépítése várható, az
ingatlanpiac kiegyensúlyozott és mérsékelten fejlődő – ezt
tartalmazza az Ecostat legújabb konjunktúrajelentése.
Az ingatlanügyletek és gazdasági szolgáltatások ágazat köti le a
beruházási források egynegyedét. A lakásberuházások és -felújítások,
továbbá az iroda és kereskedelmi létesítmények építése a meghatározó
az ágazaton belül. A középtávú trend alapján – az Ecostat szerint –
az ingatlanpiacon szolid, fokozatos javulás várható.
A lakosság körében végzett felmérés szerint az idén kevesebben
akarnak új házat vagy lakást építeni (vásárolni), viszont többen
kívánják felújítani meglévő lakásaikat. Így 2006-ban várhatóan 38-40
ezer új lakásra kérik meg a használatbavételi engedélyt, azok
építtetői.
Az első negyedév adatai alapján visszaesett a vállalkozói
lakásépítés és ezzel együtt csökkent a többszintes, többlakásos
épületekben építeni kívánt lakások száma. Ez a lakópark jellegű
építések csökkenését is jelenti. Ennek ellensúlyaként viszont a
saját szervezésű – elsősorban családi házas – lakásépítés élénkült,
ami megmutatkozik az alapterület növekedésében is.
A jelentés megállapítja, hogy a lakásépítést determinálják a
hitelek. A támogatások terén várható kormányintézkedéseket azonban
túlkompenzálhatják az egyre növekvő részesedésű devizahitelek.
A lakás-telek piacon bővül a kínálat. Ennek oka az, hogy az
önkormányzati parcellázások nyomán sok közműves telket kínálnak
eladásra. Ennek ellenpólusaként az üdülőtelkek forgalma csaknem
leállt.
Ami az árakat illeti, az ingatlanpiac szereplői átlagosan 5-7
százalékos drágulást várnak, de például a forgalmazók a kész
ingatlanoknál 6-8 százalékos áremelkedésre számítanak. A
lakásáraknál viszont mértéktartóbbak a beruházók és a forgalmazók
is. Az árak szinten maradásával, sőt enyhe csökkenésével kalkulálnak.

Új építésű otthonok országszerte: négy lakópark, négy különböző életstílus
Iroda

Az iroda már nem csupán munkahely: ezért fordul egyre több vállalat a szolgáltatott irodák felé

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ rugalmasabb megoldást

A számok mögött egészen más történik: óvatosabbá váltak a cégek a budapesti irodapiacon

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: így alakítják át a munkahelyeket a jövő irodái
Raktár

Lassult a kereslet, de nem állt le az ipari ingatlanpiac

Kiadó raktárt keresel? Így találhatsz néhány kattintással több ajánlatot egyszerre

Sikerre építve jön a következő szint: az APCT Condo után indul az APCT Trigo Maglódon

Elkészült az Airport City Condo Maglódon: 2026 áprilisától költözhető ipari egységek az M0-s mellett, egyedülálló konstrukcióban
Otthon

Milyen konyha növeli valóban egy lakás értékét?

Személyi kölcsönt vennél fel? Sokan itt követik el a legnagyobb hibát – pedig milliók múlhatnak rajta

Több millióval olcsóbbak lettek ezek a lakások és házak: most érdemes lecsapni rájuk

Lassan visszaáll a rend az ingatlanpiacon: 3 hónapja folyamatosan csökken a panelek ára
Dizájn

Eddig lehet orosz gáz Magyarországon: az Európai Bizottság döntött

Soha ne moss ilyen programmal: brutális rezsi jön utána

Rá sem ismersz a régi, sötét fürdőszobára – 7 előtte-utána kép, amitől leesik az állad

Így a legegyszerűbb kiszedni a koszt a mosógép alól: egyszerű a trükkje
Pénz

Felvett 1,2 milliárd dollárnyi új adósságot a magyar állam
Az Államadósság Kezelő Központ zártkörű kibocsátásban adott el dollárkötvényeket.
Adó és jog

Új irodát keres a céged? Így találhatod meg gyorsabban a megfelelő helyet

Rugalmasság, wellbeing és fenntarthatóság: ezek formálják a jövő irodáit

Vége a hosszú irodabérletek korszakának? Egyre több cég választ új megoldást

Irodaforradalom zajlik: egyre több cég hagyja ott a hagyományos irodákat Magyarországon
Retail

Cáfolja a NER-szálat a magyar óriás, 100 millió eurós bizniszt ütött nyélbe
Határozottan visszautasítják, hogy vállalatuk neve ilyen körökben felvetődött.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





