Idén már nyereséges lehet a General Motors
2010-ben már nyereséges lehet a General Motors a cég pénzügyi igazgatója szerint, bár a vezető nem közölte, hogy a működési eredmény vagy a nettó eredmény szintjén számít-e profitra. A GM hozzátette, hogy egyelőre nem siet a tőzsdére, a legfontosabb jelenleg, hogy júniusig visszafizesse a mentőcsomag keretein belül kapott állami hitelt, valamint költségstruktúrájának átalakítására fókuszál – írja a The Wall Street Journal.
Jó esély van arra, hogy a General Motors nyereséges legyen 2010-ben – közölte tegnap az amerikai autógyártó pénzügyi igazgatója, Chris Liddell, bár a vezető nem pontosította, hogy a nettó eredmény, vagy a működési eredmény szintjén számít-e nyereségre. A társaság vezérigazgatója még januárban azt nyilatkozta, hogy a reményei szerint a nettó eredmény tekintetében termelhet nyereséget – írja a The Wall Street Journal.
Liddell hozzátette, hogy a General Motors nem siet a tőzsdére, jelenleg nem ez a legfontosabb célkitűzése, helyette a költségstruktúrájára fókuszál. A cég az év végén megejtheti az elsődleges részvénykibocsátást a lap értesülései szerint. “A költségstruktúra lényegesen kedvezőbb, mint a korábbiakban. A mérlegünk jelenleg rendkívül erős” – nyilatkozta a pénzügyi vezető.
A GM kínai üzletága már most is nyereséges, valamint egyes fejlődő piacokon, például Brazíliában szintén profitot termel. Viszont Európában továbbra is nehézségekkel küszködik, míg az Egyesült Államokban (amely legfontosabb piacának számít), valahol a “kettő között jár”.
Az amerikai autógyártó céljai között szerepel, hogy júniusig visszafizesse azt a 6.7 milliárd dolláros állami hitelt, amit a mentőcsomag keretein belül kapott. Ebből eddig 1 milliárd dollárt törlesztett, valamint megkezdte a Kanada felé fennálló adósságának visszafizetését is.
A cikk további részleteiért kattintson ide.

Új szakaszába lépett a Novus Liget – kertvárosi otthonok A++ energetikával és Otthon Start lehetőséggel
Iroda

Új építésű lakáspiac: a VI. kerületben már 3 millió Ft/m² felett az átlagár – Erős évzárás után óvatosabb 2026 jöhet

Azonnal használható iroda megkötések nélkül – így működik ma a rugalmas irodabérlés

Találd meg a céged új irodáját gyorsan, felesleges körök nélkül

Nem az ár dönt többé: így írja át az irodabérlést a fenntarthatóság, a jóllét és a rugalmasság
Raktár

Túlkínálat, óvatos optimizmus és kettős üzemmód – ilyen most az ipari-, logisztikai ingatlanpiac

Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt elkészül a fejlesztés, nő az érdeklődés

Közel az átadáshoz az Airport City Condo Ipari- és Logisztikai Park – idő előtt költözhetnek a bérlők

Újra lendületben az ipari ingatlanpiac – látványos bővülést hozott a harmadik negyedév
Otthon

Zöldebb, élhetőbb városi otthonok – lakóparkok, amelyek a jövőre készülnek

Extrém határidő, nulla licit: így maradt vevő nélkül az állami rezidencia

Mi vár a magyar ingatlanpiacra 2026-ban? A piacvezetők szerint most dől el, ki marad talpon

Hirdetést feladni bárki tud, eladni viszont csak kevesen – Te ne tartozz azok közé, akik csak hirdetnek!
Dizájn

Csak pár dolgot változtass az unalmas konyhán, és rá sem fogsz ismerni: bevált trükkök

Csúszda a lakásban? Meghökkentő néha, hogyan rendezik be a házukat az emberek

Tehéntrágya a falon, kávézacc a padlón? Így takarítanak a világ más országaiban

Irritálja a szemet és a légzőrendszert, ha ezzel takarítasz otthon: mutatjuk, mire tudod lecserélni
Pénz

Elkezdődött az év és vele együtt Magyarország eladósítása is
Újabb devizakötvényekkel lép piacra Magyarország.
Adó és jog

Megnyílt a pénzcsap a falvak előtt – 20 milliárd forint jut közterekre és középületekre

Irodabérlés új szemlélettel: miért választják egyre többen a szolgáltatott irodákat?

Rugalmas irodák: a modern vállalkozások új alapértelmezett megoldása

Irodapiaci trendek 2025: generációk harca, hibrid munkavégzés és láthatatlan MI az irodákban
Retail

Ma még beszerezhető a pezsgő és a virsli – így alakul az üzletek nyitvatartása szilveszterkor és újévkor
Mutatjuk a részletes nyitvatartási rendet.
Szolgáltatók

Tudta, hogy mit ünneplünk április 21-én?

Ez a csapat kiemelkedő “láthatóságot” ért el az ingatlanpiac webes területén

Ez a vállalat újabb parkot vásárolt Olaszországban

Mintegy 30 milliárdos hitel három ütemre
Videó





